Iráni helyzet - Az autósok nem reménykedhetnek
Félő, hogy válaszként Irán lezárja a Hormuzi-szorost – írja a Bloomberg.
Ez azért lenne drasztikus ellenlépés, mert ezen a vízi útvonalon szállítják a világ nyersolajkészletének ötödét, az iráni mellett a szaúdi, iraki, emírségekbeli, katari és kuvaiti tankerek is erre járnak kőolaj- és folyékonyföldgáz-szállítmányaikkal. Visszafojtott lélegzettel várja a piac, mi történik majd Iránban” – mondta a hírügynökségnek David Lennox, a Fat Prophet sydney-i elemzője. A szakember arra számított, hogy az embargó bejelentése után 115 dollár környékére ugrik a fekete arany hordónkénti ára, ez azonban nem következett be.
Áremelkedés persze volt, a márciusi határidős nyersolaj tegnap 100,18 dollárig emelkedett, a februárban záró kontraktusok pedig 99,58 dolláron álltak hétfőn, ez január 19-e óta a legmagasabb érték. A brent típusú könnyűolajjal márciusi szállításra a hétfőinél néhány centtel magasabb, 110,87 dolláros hordónkénti áron kereskedtek Londonban, vagyis a két fő kőolajtípus, a brent és a West Texas Intermediate (WTI) közötti árrés 11,06 dollárra süllyedt. A rekordkülönbséget tavaly október 14-én jegyezték, akkor 27,88 dollárral került többe egy hordó brent, mint egy hordó WTI.