PSZÁF: Átlag 5,5 millió forintot végtörlesztettek
A végtörlesztés céljára fordított hitelkiváltó forinthitelek száma január végéig mintegy 37 ezer darab volt. Így mintegy 160 ezer családnál szűnt meg a devizakockázatoknak való kitettség – derül ki a PSZÁF összesítéséből.
Tavaly szeptember 29. és idén január 30. között 141 976 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsön fix árfolyamú végtörlesztése történt meg a pénzügyi szektorban a kereskedelmi bankoknál, szövetkezeti hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) beküldött előzetes piaci adatok alapján. További 19 052 szerződés esetében az ügyfelek január 30-ig igazolták a szükséges fedezetet, így e hiteleknél is esély van a végtörlesztés teljesítésére. Február végéig így összesen mintegy 160 ezer lakossági hitelszerződés zárulhat fix árfolyamú végtörlesztéssel.
A végtörlesztés kapcsán visszafizetett ingatlanhitelek átlagos összege fix végtörlesztési árfolyamon 5,5 millió forint volt, ami jelzi, hogy kifejezetten alacsony összegű – 2-3 millió forintos – hiteleket is tömegesen végtörlesztettek. A bankoknál, takarékszövetkezeteknél és a pénzügyi vállalkozásoknál összességében a teljes devizahitel-állomány mintegy 19 százalékát fizették vissza. Szerződésszám szerint a legtöbb hitelt végtörlesztésére a kereskedelmi bankoknál került sor.
Az ügyfelek 74 százaléka kiváltó forinthitel igénybe vétele nélkül végtörlesztette devizatartozását. A pénzügyi szolgáltatók január végéig 36 980 darab hitelkiváltó forinthitelt folyósítottak e célra, összesen 206,8 milliárd forint összegben. A pénzügyi szervezetek az összes folyósított hitelkiváltó forinthitelből mintegy 87 milliárd forintot saját addigi adósaiknak, mintegy 120 milliárd forintot pedig más szolgáltatók ügyfeleinek folyósítottak.


