Már beárazták, hogy elzárják felénk a pénzcsapokat
Csáky Attila, az UniCredit Bank Zrt. kereskedési igazgatója a nemzetközi hangulat alapján nyitásban emelkedést vár. Az Európai Unió pénzügyminiszterei döntenek kedden a Magyarországnak szánt kohéziós alapok egy részének felfüggesztéséről, de ezt a piac vélhetően már beárazta - mondta a szakértő. Az irányt végül az amerikai nyitás adhatja meg, addig akár ki is tarthat az emelkedő hangulat.
Szakértők szerint a nemzetközi derűlátást az táplálja, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfő este végleg áldásukat adták a második görög mentőprogramra. Kedden az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülést tart, de a piac nem vár irányváltozást, újabb mennyiségi enyhítésre nem számít, de arra igen, hogy az amerikai tartalékbankrendszer is megerősíti az utóbbi idők jó makrogazdasági adatai keltette bizakodást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,72 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 18.897,15 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.


