Fontos szintek vesztek el - Megállhat a forint szakadása?
Meredeken gyengül tovább a forint szerdán, miután a 200 napos mozgóátlag sem tudta megállítani a hazai devizát a lejtőn. Több fontos szint esett el, és már csak a 300-as kurzusban bízhatunk, ha újra felerősödik a kockázatkerülés.
Kedden még megállította a forint esését a 295-ös árfolyam körül meghúzódó 200 napos mozgóátlag, azonban ma már 298 forint közelében is jegyezték a közös európai devizát.
A forint gyengülését elsősorban az euróövezeti adósságválság okozza, azonban a rengéshullámok mérsékeltebbek lehetnének, ha az IMF-hitelkerete védené Magyarországot.
Április végén a forint 300-as szint közeléből erősödött egészen 282-ig, miután az Európai Bizottság zöld utat adott a hiteltárgyalások megkezdéséhez, azonban a negatív külpiaci környezet ismét a gyengülés irányába tolta a kockázatosnak, valamint sérülékenynek ítélt eszközöket, így a feltörekvő devizának számító forintot is elérte az eladási hullám. A hiteltárgyalások azóta sem kezdődtek meg, ami támaszt tudna nyújtani a forintnak.
Az eurót január közepe óta nem jegyezték 300-as szint felett, és a lélektani határ környékén meghúzódó Fibonacci-szint is segíthet meggátolni a leértékelődést. E felett megnyílhat a tér a forint esésére egy kedvezőtlen környezetben.


