Pénz- és tőkepiac

Elindult a kártalanítás

Tegnap megkezdte és július 17-ig be is fejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását. A folyamat során a magánszemélyek és a vállalkozások legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő, azaz 28 962 000 forint értékig kaphatnak kártalanítást.

Kedden kihirdették az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt, melynek egy részlete alapján megkezdődhetett a soltvadkerti takarék ügyfeleinek kártalanítása. Korábban ugyanis csak a felszámolás elkezdésekor, ezentúl viszont már a végelszámolás alatt is megkezdődhet a kártalanítás.

A takarékszövetkezet működési engedélyét a pénzügyi felügyelet június 1-jén vonta vissza és elrendelte az intézmény végelszámolását. A takarékszövetkezet bezárása miatt 17 ezer ügyfél mintegy 39 milliárd forint értékű betétjéhez, vagy számlájához nem tud hozzáférni. A most induló kártalanítás alaposan megcsapolhatja az OBA 2011 végén 91,8 milliárd forintos saját tőkéjét.

„A betéteseknek nem kell sorban állniuk azért, hogy hozzájussanak pénzükhöz, a kártalanítást ugyanis nem kell igényelniük, az automatikus” – hangsúlyozta tegnap Fekete-Győr András. Az OBA ügyvezető igazgatója azt is elmondta, hogy a magánszemélyeknek egymillió forintig a Magyar Posta házhoz viszi a kártalanítást, és csak azoknak kell felkeresniük az OTP Bank valamelyik fiókját, akiknek nagyobb a követelésük.

Azok a magánügyfelek, akiknek 1 és 5 millió közötti a követelésük, OBA Betétbiztosítási Kártyával juthatnak pénzükhöz. Ők először a kártya használatához szükséges PIN-kódot, majd a kártyát tartalmazó levelet, végül a kifizetési elszámolást kapják meg postán. A kártya használatához mind a három felsorolt levél szükséges; az elszámolás a kártya aktiválásához szükséges információkat tartalmaz. A kártya kizárólag a kártalanítás összegének felvételére alkalmas, vásárlásra nem.

A magánügyfelek közül azok, akiknek 1 és 5 millió közötti a követelésük az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel követelésüket vagy rendelkezhetnek arról. Az OBA a kifizetési elszámoláshoz mellékelt levélben részletesen tájékoztatja a betét tulajdonosát a kártalanítási összeg felvételével kapcsolatos tennivalókról. A nagy összegű készpénzfelvétel és -tartás biztonsági kockázatot jelenthet, ezért az OBA felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy körültekintően járjanak el.

A jogi személyek, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók összeghatártól függetlenül a kifizetési elszámolás és a tájékoztató postai átvételét követően a céges számlanyitás szabályai szerint férhetnek hozzá a kártalanításhoz, az OTP Bank felkeresése után.

Az OBA a takarékszövetkezet fiókjaiban és honlapján, saját honlapján továbbá a Magyar Nemzet, a Népszabadság, valamint a Petőfi Népe napilapokban hirdetményt is közzé tesz a kártalanításról. Az érdeklődők tegnap óta hívhatják az OBA kedvezményes tarifájú éjjel-nappal működő ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kék számon.

A takarékszövetkezet 3 önkormányzat számlavezetője, rájuk azonban nem vonatkozik az OBA kártalanítási kötelezettsége. A cégtörvény előírása szerint a korrigált végelszámolási nyitómérleg elkészítéséig nem juthatnak kifizetésekhez, kivéve az üzemi ismétlődő, szokásos, kárelhárítás fogalomkörébe tartozó költségeket.

soltvadkert kártalanítás takarék obafekete-győr andrás
Kapcsolódó cikkek