Harmadik napja büntetik a forintot – Mi lesz ebből?
Az eurót 285 forinton jegyzik csütörtökön napközben, ami egy hónapos mélypontnak felel meg a hazai deviza szempontjából. Múlt héten még 275-ös szint alatt 12 hónapos csúcson járt a forint az euróval szemben. A hazai deviza augusztusban nem mutatott jelentős mozgást, miközben a piaci szereplők szabadságukat töltötték, valamint iránymutatás sem érkezett.
A forint kedden kezdett el meredeken gyengülni, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa váratlanul 25 bázisponttal, 6,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. A döntés azért is volt meglepő, mert az inflációs kockázatok nem mérséklődtek, és a jegybank korábban ezt jelölte meg a kamatcsökkentés egyik alapvető feltételeként. A jegybank hitelességének csökkenése a monetáris politika transzmissziós mechanizmusára is hatást gyakorol.
A nemzetközi befektetői hangulat is romlott az elmúlt napokban, ami a régiós devizák teljesítményén is meglátszik, noha a cseh korona és a román lej nem mutat akkora értékvesztést, mint a forint vagy a lengyel zloty. A környezet romlása negatív hatást gyakorolt a kockázatosabbnak tekintett eszközök piacán.
Az MNB kamatcsökkentése, illetve a várható további kamatvágás csökkenthette a „carry trade” hatást, ami fokozhatja a leértékelődési nyomást egy romló külpiaci környezetben.
Ben Bernanke holnapi beszéde meghatározó lesz a piaci hangulat szempontjából. Ha a világ legnagyobb jegybankjának elnöke nem tesz egyértelmű utalást további kötvényvásárlási program elindítására, akkor a borús hangulat a forintot is elérheti.
A Fed elnöke vélhetően egyelőre még nem jelenti be a QE3-at, vagyis a mennyiségi lazítás harmadik körét, de jelezheti, hogy hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket, és a Fed készen áll a monetáris politikai eszközök széles körének bevetésére, ha a gazdaság állapota miatt erre szükség van.


