Pénz- és tőkepiac

Pioneer: A befektetőknek is jó lehet az új, eurós magyar államkötvény

Bár a lakosságnak szánták, az intézményi befektetőket is komolyan érdekli az Államadósság Kezelő Központ bő egy hete kapható eurós államkötvénye.

A Pioneer Alapkezelő is vásárolt már az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által a múlt héten kibocsátott Prémium Euró Magyar Államkötvényből (PEMÁK) – közölte lapunkkal Szűts-Békési Ilona, a társaság kötvényportfólió-menedzsere. A cég a kötvényalapjai mellett az abszolút hozamú Regattába is vett az inflációt követő kamatozású hitelpapírból, és ha lehet még jegyezni, a decemberben induló Cirkáló névre keresztelt új abszolút hozamú alapba is szándékoznak vásárolni.

Szűts-Békési Ilona szerint az első kamatperiódusban elérhető 5,1 százalékos hozam rendkívül vonzó, hiszen magasabb a többi euró kötvényünk hozamánál. A likviditásával ugyan lehetnek problémák, de az alapkezelő szeretné a lejáratig megtartani ezeket a papírokat. A PEMÁK egyébként félévente fizet kamatot, és minden kamatperiódusban az eurózóna inflációjánál 2,5 százalékkal magasabb bónuszt ad a befektetőknek.

A kötvény 2015 decemberében jár majd le, és az ÁKK egyelőre 200 millió euró értékben kíván kibocsátani belőle. Elsősorban persze a lakosságnak szánják ezt az állampapírt, a kisbefektetők tartós befektetési számlára is vásárolhatnak belőle.

Világgazdaság Online - Herman Bernadett-->

pioneer eurós PEMÁK állampapír
Kapcsolódó cikkek