BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ÁKK: a forint gyengülése nem érintette a kötvénypiacot

Államadósság A forint elmúlt időszakban bekövetkezett gyengülése nem okozott kockázatokat a magyar állampapírpiacon – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese egy budapesti háttérbeszélgetésen. A forintot a héten 308-as szint felett is jegyezték, ami 14 hónapos mélypont, kedden azonban 305 alatt járt a kurzus. A forint nagyot esett, míg az állampapírok hozama nem emelkedett az elmúlt hetekben. Borbély szerint jó hír, hogy nőtt a nominális adósság az idei év első hónapjaiban, mivel azt jelzi, hogy sok állampapírt tudtunk eladni.

Letelepedési kötvényből nem terveztük eladni idén a finanszírozási terv alapján – mondta Borbély. „Minden lehet” – válaszolta arra a kérdésre, hogy kell-e még kibocsátani devizakötvényt idén, ha jól fogy a Prémium Euró Magyar Államkötvény. A lakosság devizaforrásai ugyanakkor végesek.

Az ÁKK szerint kulcskérdés, hogy milyen árfolyammal lépnénk be az eurózónába. „Örök vita, hogy gyenge, vagy erős valutával kell-e belépni az euróövezetbe” – mutatott rá Borbély egy kérdésre válaszolva. Ha az árfolyam és a tényleges gazdasági teljesítmény nincs összhangban, az problémát jelent.

2004–2005-ben az adósság 10 százaléka volt a lakosság kezében. Ezt vissza szeretnék nyerni, jelenleg azonban 4,5-5 százalék körül van az arány. A lakossági értékesítés legnagyobb problémája, hogy tipikusan 1 éves a futamidő – mondta a vezérigazgató-helyettes. Az adósság futamidejének csökkentése ugyanakkor nem kedvező szerinte, a lakosság viszont megbízhatóbb újrabefktető, mint a külföldiek – tette hozzá. Borbély azt is elmondta, hogy szeretnék csökkenteni az adósság devizaarányát. A 40–45 százalékos arányt 10–15 százalékponttal vennék vissza.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.