A Magyar Telekom, a Richter, valamint az Elmű és az Émász igazgatósága és a Biztonsági Nyomda is a tavalyival megegyező mértékű osztalékra tett javaslatot.

Így a Magyar Telekom tulajdonosai részvényenként 50 forint, a Richter részvényesei 660 forint osztalékot kaphatnak az idén is, az Elmű 1700 forintot, az Emász 1400 forintot tervez kifizetni. A Biztonsági Nyomda igazgatósága 43 forintos osztalékot javasolt, ugyanannyit, mint tavaly. A társaság részvényesei 2012-ben a saját részvényekre eső résszel együtt végül 44 forintot kaptak kézhez.

A Graphisoft Park igazgatósága 40 forintos osztalékot javasolt a tavalyi 35 forint után. Az Egis januárban tartott közgyűlése már megszavazta a részvényenkénti 240 forintos osztalékot, ami kétszerese az előző években megszokott, 120 forintos osztaléknak. Az OTP hivatalos osztalékjavaslatot még nem tett közzé, de a menedzsment egyik tagja a 2012. évi gyorsjelentés után jelezte, hogy várhatóan 120-121 forint lehet az idei a tavalyi egy részvényre jutó 101,70 forint után. Tavaly a még Állami Nyomda néven működő Biztonsági Nyomda, az Egis, a Magyar Telekom, a Mol, az OTP, a Richter, a TVK, a Zwack, a "B" kategóriás társaságok közül az Elmű, az Émász, a Finext, a Graphisoft Park, a Kulcs-Soft, az Optisoft és a Shopline fizetett osztalékot a részvényeseinek, valamint a három magánszemély tulajdonában lévő TC Befektetési Nyrt. A Finext a 2012. évi eredmény terhére már tavaly kifizette előlegként az osztalék nagy részét.