Itt az újabb javaslat: ne csak a lakáshitelekre legyen adósmentés
Doubravszky György arről beszélt az MR1 180 perc című műsorában: elvi megoldásra lenne szükség, amiből az következik, hogy annak a nemcsak a lakáshitelekre kellene kiterjednie.
Hangsúlyozta, hogy az emberek nem adósmentő csomagot várnak, hanem azt, hogy a bankok elszámoljanak. Egyben megerősítette, hogy a hitelesek részvétele nélkül nem lehet megoldást találni, mint mondta ebben egyetértettek Civil Összefogás Fórum elnökével tartott találkozójukon is a napokban.
Hangsúlyozta azt is, hogy a Kúria döntése után, most a bankoknak sürgős, hogy valami történjen. Első lépésként szerinte moratóriumot kell elrendelni a tárgyalások idejére, ezt kell követnie egy elvi megállapodásnak, majd hatástanulmányok elkészítése után kell kidolgozni a megállapodás gyakorlatba való átültetésének módját.
Álláspontja szerint figyelembe véve az elmúlt években a bankok által az országból kivitt profitot, az ügyfelek és a bankok között megoldható a probléma, anélkül, hogy az csőddel fenyegetné a hitelintézeteket. Ehhez nincs szükség költségvetési forrásra, az adófizetők pénzének bevonására.