BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menesztették az autópályakezelő két első emberét

Múlt péntek óta már nem Bakó Attila az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK) vezérigazgatója, és Horváth Róbert üzemeltetési igazgató is távozott a cégtől. Az Index hírportál értesülését az ÁAK hivatalosan megerősítette, arról azonban különböző információk láttak tegnap napvilágot, hogy ennek mi volt az oka.

Az Index egyértelműen azt írja, hogy a használatarányos útdíjrendszer meglehetősen nehézkes indulása indokolta a munkaviszony megszűntetését, amelyről a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank döntött. Tény: már az e-útdíjrendszer előkészítése is meglehetősen akadozva ment, a nyertes pályázó visszalépett, majd erőteljes miniszterelnöki nyomásra felgyorsították a folyamatot. Mindenképp tartani akarták ugyanis a július 1-jei bevezetési határidőt, hiszen az idei költségvetésben 75 milliárd forinttal terveztek. Ebből Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egyik minapi nyilatkozata szerint valamennyit visszavett a kabinet.

A rendszer július 1-jén csúfosan mutatkozott be, órákon át nem működött, nem lehetett regisztrálni rá. Az első hivatalos bejelentések szerint hacker támadás okozta a zűrzavart, az is felmerült, hogy vizsgálat indul az ügyben, ám erről azóta nem hallani. Aztán amikor a rendszer már működött, a fuvarozók panaszkodtak, hogy sokszor túlszámláztak, havi keretük fogyott el órákon belül. Erre sincs magyarázat, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte, hogy a 300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált. A zűrzavaros első napokban több fuvarozó inkább leállt, nem akarta megkockáztatni, hogy jelentős összeggel megbírságolják.

A Népszabadság hírportálja ezzel szemben arról írt tegnap, hogy egy sokkal korábbi botrány miatt kellett távoznia a két ÁAK-vezérnek. Úgy tudják, hogy a márciusi hóhelyzet végső értékelése okozta a bukásukat. A március 15-ei ünnepek alatt többek között az M7-es és M1-es sztrádán alakultak ki kaotikus állapotok, a hóviharban ezrek akadtak el, voltak, akiket csak egy nap után tudtak kiszabadítani a hó fogságából. A helyszínen rekedtek arról számoltak be, hogy órákon át nem jutottak információhoz, hókotróknak nyomát sem látták, néhány helyen az autópályákat elválasztó elemeket az autósok kezdték el bontani, menekülőutat keresve. A vizsgálat lezárult, Pintér Sándor belügyminiszter szerint mindent megtettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.