Pénz- és tőkepiac

Pluszba kerültek a bankok

A harmadik negyedévben szerény nyereséget ért el a bankszektor. A jutalékeredmény a másfélszeresére nőtt, ami a tranzakciós illeték hatása lehet

A második negyedévi csaknem 50 milliárd forintos veszteség után a harmadik negyedévet már 13 milliárd forintos nyereséggel zárták a részvénytársasági formában működő hitelintézetek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. A szövetkezeti formában működő hitelintézetek negyedéves eredménye pontosan nulla volt, míg a fióktelepeké 1,2 milliárd forintot tett ki. A három hitelintézeti szegmens teljes kilenc havi adózott profitja így 51,1 milliárd forint lett, adózás előtt pedig csaknem 70 milliárd forintnyi nyereség keletkezett a szektorban.

A tranzakciós illeték részbeni áthárítása is jól látszik az eredménykimutatásokban. A jutalékeredmények durván nőttek az összes hitelintézeti szegmensben, a bankoknál 45, a szövetkezeteknél 48, a fióktelepeknél pedig 59 százalékkal. Összességében véve több mint 90 milliárd forinttal nőtt a hitelintézetek jutalékeredménye 2012-höz képest. A növekedési hitelprogram hatása szintén látszik a statisztikákban. A kkv-knak a harmadik negyedévben több mint 900 milliárd forintnyi hitelt folyósítottak a bankok, 207 milliárdnyit a takarékok, és 40 milliárdot a fióktelepek is kihelyeztek.
A jegybank elemzéséből az is kiderül, a nyereség megoszlása továbbra is meglehetősen heterogén, 136 hitelintézet zárta pluszban az első kilenc hónapot, náluk adózás előtt 228,3 milliárd forintnyi profit gyűlt össze, miközben a veszteségessé vált 32 piaci szereplőnél 158,6 milliárd forint volt a deficit. A nagy mínuszt felhalmozó hitelintézetek nevét nem közölte az MNB, de a saját vagy anyabanki beszámolókból ki lehet következtetni, mely bankokról lehet szó.

Az FHB Jelzálogbank harmadik negyedéves beszámolója szerint kilenc hónap alatt mintegy 4,88 milliárd forint adózás utáni veszteséget halmozott fel, adózás előtt még magasabb, 5,61 milliárd forintos volt a vesztesége. A CIB Bank anyabankja, az Intesa Saopaolo beszámolója szerint adózás előtt 196 millió, adózás után 231 millió eurónyi veszteséget halmozott fel kilenc hónap alatt. Az Erste anyacégének jelentése szerint ugyanez idő alatt 100 millió euró fölötti veszteséget ért el, ez utóbbi adózás utáni eredmény. Az MKB kilenc havi adózás előtti vesztesége 181 millió euró volt – ez szintén az anyacég BayernLB jelentéséből olvasható ki. Nem közölte még a Raiffeisen kilenc havi eredményeit, félévkor a magyarországi leány nettó vesztesége 83 millió eurónál tartott, az anyacég november 27-én tervezi közzétenni a legutóbbi negyedév számait.
A szektor szintű nyereség több mint felét is össze lehet szedni két nagybank eredményéből. A profit felét az OTP magyarországi banki alaptevékenységét tömörítő úgynevezett OTP Core vihette el, amely kilenc hónap alatt egyedi tételek nélkül 111,3 milliárd forintnyi adózás előtti eredményt ért el. A nyereséges hazai nagybankok közül a K&H közölte még a számait, náluk 19,6 milliárd forint volt az első kilenc havi adózás előtti eredmény.

Javítottak a biztosítók is

A biztosítók adózott eredménye 2013 első kilenc hónapjában meghaladta a 23 milliárd forintot, ez 33 százalékkal magasabb a tavalyinál. A díjbevétel az életágon 8,8 százalékkal 326,8 milliárd forintra nőtt, a nem életágon 0,8 százalékkal 283,4 milliárd forintra csökkent. Az adatokból kitűnik, hogy az életbiztosításoknál az egyszeri díjbevétel okozta a növekedést, ennek volumene 2012 első kilenc hónapjához képest 33 százalékkal 102 milliárd forintra nőtt.

A nem életágon a casco-díjbevétel 12 százalékkal visszaesett, míg az egyéb vagyoni kockázatoknál nőtt az értékesítés volumene.

A nem életágon a casco-díjbevétel 12 százalékkal visszaesett, míg az egyéb vagyoni kockázatoknál nőtt az értékesítés volumene. -->

biztosítók nyereség takarékszövetkezetek MNB bankok harmadik negyedév hitelprogram
Kapcsolódó cikkek