Indulhat a bedőlt takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása
A Tisza Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét visszavonó MNB-határozat tegnap lépett hatályba. Ezt követően a jegybank által a takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok kezdeményezték az intézmény végelszámolását, amelyet az MNB el is rendelt. Ez alapján az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a lehető legrövidebb időn belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján - írta az MNB.
A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal.
A Tisza Takarékszövetkezet a szeptember végi adatok szerint 10 860 betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Jász-Nagykun-Szolnok megye és környékét ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése a hitelintézeti szektorban mintegy 0,4 ezrelék volt.