Kifizeti az állam a kártérítést a vörösiszap károsultjainak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKártérítés Kifizeti az állam a 2010. októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a bíróság által megítélt nem vagyoni kárt azoknak, akik 2014. december 31-ig pert indítottak és a követelésüket bejelentették a Mal Zrt. felszámolójának – derül ki a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
A kártérítés magában foglalja a bíróság által jogerősen megállapított nem vagyoni kár tőkeösszegét, valamint a felszámolási eljárásban történő nyilvántartásba vételéért fizetett díjat. A kérelemhez csatolni kell a bírósági jogerős döntést és a regisztrációs díj megfizetését igazoló dokumentumot is. Az idei költségvetésben erre 55,8 millió forint szerepel. Magyar György ügyvéd – aki számos károsultat képvisel –lapunknak elmondta: ez az összeg biztosan nem lesz elegendő, de a rendelet legalább forrást teremt a megnyert perekhez.
Eddig nem volt senki, aki kifizesse a kártérítéseket, ugyanis az alperes Mal Zrt.-t felszámolták, az állam viszont nem vállalta át a kifizetést. Tavaly októberben például több mint negyvenmillió forint kártérítést ítélt meg két, a vörösiszapömlés miatt a Mal Zrt. ellen indított perben tucatnyi károsultnak a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős döntésében. A szóbeli indoklás szerint megsértették a felperes magánszemélyek emberi méltósághoz, egészséges környezethez és testi épséghez fűződő jogait.
Nem vagyoni kártérítésként az egyik perben három felperes közül kettőnek 4,5 millió, egynek egymillió forintot, továbbá a megsemmisült ingóságokért 2,6 milliót ítélt meg a bíróság, a másik perben nem vagyoni kártérítésként nyolc magánszemély közül kettőnek 6-6 millió, öt unokának fejenként 3-3 millió, egy embernek félmillió, továbbá a tönkrement ingóságokért további 2,7 millió forintot. Még tavaly októberben az ajkai üzem technológiai berendezéseit egy projektcég, az IC Profil Kft. vásárolhatta meg 17 milliárd forintos nettó áron.


