BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos károkat okozhatott a szerdai vihar

Biztosítás Brutális rohamra és rekordkifizetésre készülnek a biztosítók az országon végigsöprő vihar után – állítja Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. A lakásbiztosítási piac nagyobb szereplői is megerősítették ezt, az Aegonhoz kora délelőttig 200 millió forintnyi kártérítési igénnyel fordultak az ügyfelek, és folyamatosan fogadják a kárbejelentéseket a Groupamánál és az Allianznál is, utóbbihoz két óra alatt 800 bejelentés érkezett.

A CLB arra hívja fel a figyelmet, hogy a kárigényeket legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. Amiatt ugyanis, ha még néhány napig víz alatt marad a pince, vagy tovább ázik a bútor a tető nélkül maradt házban, s még biztosabban tönkremegy a berendezés, nem fog több kártérítést fizetni egyetlen biztosító sem, sőt gyanús lesz a halogatás – figyelmeztet a szakértő. A biztosítók ugyanis nemcsak azt várják el az ügyfeleiktől, hogy minden lehetséges módon védekezzenek az esetleges kár ellen, hanem azt is, hogy ha már bekövetkezett a baj, haladéktalanul kezdjék meg a mentést.

Az alkuszcég szerint elképzelhető, hogy az átlagosnál több vitás eset lesz, ezeket hosszabban vizsgálhatják a biztosítók. Kérdéses lehet, kit terhel a felelősség, ha kidől egy fa vagy rosszul felállított reklámtábla, és emiatt megsérülnek az épületek vagy az autók. Olyan eset is volt, hogy kimosta az eső a parkoló járművek alól egy frissen visszatemetett útszakaszon a földet, így az autók beledőltek egy gödörbe. Ha nincs a sérült autókra casco, a károsult a vétkes biztosítására kaphatna kártérítést, feltéve, hogy a kivitelező, fenntartó hibázott, és biztosítása is volt.

A közúthálózatban egyébként nem okozott jelentős károkat a vihar – közölte a Magyar Közút. Leszakadt ágakat, kidőlt fákat kellett takarítani az utakról, de ezeket a fennakadásokat gyorsan elhárították, emellett a jelzőlámpáknál volt üzemszünet az áramkimaradások miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.