BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többnyire nyerésre áll kereseteinél a jegybank

A Fővárosi Törvényszék a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által képviselt álláspontot fogadta el a jegybank által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetek döntő többségében – közölte lapunkkal a jegybank. Az MNB – emlékeztetett a közlemény – azért indított közérdekű keresettel pert tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben, hogy a bíróság állapítsa meg: az intézmények 2010. november 26-át követően közzétett, azon általános szerződési feltételei (ÁSZF) és a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő azon módosításai, amelyek az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást tettek lehetővé, tisztességtelenek és ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés esetén a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan ügyfélnél, amelyeknél az adott kikötést alkalmazták.

A Fővárosi Törvényszék az elmúlt hetekben első fokon tizenkét perben teljes egészében vagy részben érvénytelennek minősítette az érintett pénzügyi intézmények azon szerződéses kikötéseit, amelyek az MNB közérdekű kereseteiben kifejtett álláspontja szerint tisztességtelenek voltak. Ezek közül egy ügyben, a CIB Lízing Zrt.-nél a jegybank immár másodfokon is pernyertes lett a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján. Két esetben az alperes a per megindulása előtt alávetési nyilatkozatban vállalta a fogyasztókkal való elszámolást, így a pereket jogerősen megszüntették. Egy pert az MNB által az adott pénzügyi intézménnyel szemben kezdeményezett hiánypótlási eljárás miatt felfüggesztettek.

Két ügyben (Borsod Takarék Takarékszövetkezet, FHB Kereskedelmi Bank Zrt.) az MNB pernyertességét kimondó elsőfokú ítélet már jogerőssé vált, két esetben (Aegon Hitel, FHB Jelzálogbank) az MNB tudomása szerint az alperes nem fellebbezett, az MNB az elsőfokú bírósági határozat jogerős voltát kimondó bírósági záradékra vár. A négy, már jogerősen lezárult perben a szolgáltatókat elszámolási kötelezettség terheli.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.