Májusban újabb 33 milliárd forinttal emelkedett a háztartásoknál lévő értékpapírok állománya, így a hónap végén már 7286,5 milliárd forintot tett ki – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett adataiból. Ennek eredményeként éves alapon változatlanul nagyon erős növekedést produkált a lakossági értékpapírpiac: az ötödik havi állomány 9,60 százalékos növekedést jelent a 2014. májusihoz képest. A teljes piacon ugyanakkor 4,9 százalékos visszaesés mutatkozott az egy évvel korábbihoz képest, 38 ezer 838,6 milliárdos állomány mellett. A háztartásoknál az elmúlt hónapokban a megszokott tendenciák érvényesültek: ismét az állampapíroknál sikerült komoly mértékű növekedést elérni, illetve a befektetési alapok mozgatják a lakossági megtakarításokat. Igaz, utóbbiaknál pont májusban 4,6 milliárd forinttal, 3894,8 milliárd forinttal csökkent az MNB által kimutatott mennyiség, ám az éves bővülés még így is bő 13 százalékos. Az állampapíroknál viszont az ötödik hónapban is közel 57 milliárd forinttal nőtt a háztartásoknál lévő mennyiség, így 2570,3 milliárd forintot ért el. (Ez szintén igen markáns – 17,55 százalékos – éves szintű emelkedést jelent.) A befektetési jegyeken és az állampapírokon kívül viszont nem sok eszközt használnak aktívan a háztartások: a jelzáloglevelek, banki és vállalati kötvények mennyisége hónapról hónapra fokozatosan csökken, a részvényeké pedig nem tud elmozdulni a 300 milliárd forint környéki szintről. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a szektor értékpapírjainak 88,7 százalékát állampapírban és befektetési jegyben tartják.
Az MNB közölte pénteken az egyes szolgáltatóknál tartott, idegen tulajdonú értékpapírokra vonatkozó statisztikákat is: az adatok alapján azok összesített állománya 26 511,5 milliárd forintot ért el május végén, amely 5,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A befektetési vállalkozások ebből 1875,6 milliárd forintnyi értékpapírt kezeltek, így a teljes portfólión belüli részesedésük – nem meglepő módon – 7,3-ről 7 százalékra apadt 2014 májusához képest.
A jelenlegi tendenciák gyökeres változására pedig semmi sem utal. Az Államadósság Kezelő Központ most közzétett adatai szerint a lakossági állampapírok iránt változatlanul erős a kereslet, hiszen a júniusi 160,9 milliárd forintos nettó értékesítéssel együtt közel 516 milliárd forinttal nőtt 2015 első fél évében a mennyiségük. A kedvező eredmények hatására az eredetileg tervezett 302 milliárd forintos éves értékesítési tervét előbb 600, majd 700 milliárd forintra emelte az adósságkezelő. – A lakossági érdeklődés eredményeként várhatóan 2015-ben is megvalósul az a kiemelt a stratégiai cél, amely szerint a költségvetés hiányát döntően a lakosság állampapír-vásárlásai finanszírozzák – közölte az ÁKK. Június végére a kifejezetten a lakosságnak eladott forintállampapírok állománya 2926,7 milliárd forintra nőtt. Ebből a Kamatozó Kincstárjegyek 1370,6 milliárd, a Féléves Kincstárjegyek 35,1 milliárd, a Kincstári Takarékjegyek és a Kincstári Takarékjegy Plusz együttes mennyisége 376 milliárd, a Prémium Magyar Államkötvények 686,5 milliárd, a Bónusz Magyar Államkötvények 444 milliárd, a babakötvény állománya pedig 14,4 milliárd forintot tett ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.