BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három megrázó nap az olajpiacon, legalább huszonöt éve nem láttak ilyet

Az amerikai kitermelés felülvizsgált adatai és az OPEC állítólagos tárgyalási készsége 26 százalékkal drágította az olaj árát augusztus utolsó három kereskedési napján. Ám szeptember eleje lehiggasztotta az izgatott piacot, amennyiben a kínai gazdaság fékezésének híre megnyugtató hír lehet. A kereslet és a kínálat alakulása miatt a Barclays amúgy sem hisz az árak hirtelen megugrásában.

Legalább huszonöt éve nem látott az olajpiac ilyesmit. A váratlan árfodulat leginkább arra az időszakra hasonlít, amikor Irak lerohanta Kuvaitot. Akkor ugrott meg ilyen gyorsan az olaj ára. Augusztus utolsó három kereskedési napján összességében huszonhat százalékkal kapaszkodott feljebb az ár. Míg az augusztus 24-én kezdődött héten az amerikai WTI hordónkénti ára alig érte elé a 38 dollárt, hétfőn este 49 dollár felett állapodott meg. Az északi-tengeri Brent ára egészen 54 dollárig kúszott fel, azaz csupán egyetlen nap alatt is több mint nyolc százalékkal emelkedett az ár. Egyhavi veszteség tűnt el e három nap alatt. Keddre azonban változott a piaci hangulat. A beszerzésimenedzser-index mélypontra került Kínában, s a hatalmas ázsiai gazdaság lassulása előrevetíti, hogy mérséklődhet az olaj iránti kereslet is. A Brenttel 52–53, a WTI-vel 47–48 dollár között kereskedtek.

Az olaj árát eleve a feltörekvő országok gazdasági helyzetéről szóló beszámolók sora és az erős dollár vitte a mélybe, s valójában csak két hír fordított a folyamatokon azt követően, hogy a jórészt Kína által kiváltott augusztusi piaci pánik elülni látszott. Az egyik tényező amerikai. Az Energia Információs Hivatal (EIA) közzétette a friss adatokat, köztük a palatermelők teljesítményét is. Elemzők szerint a friss számok arra utalnak, hogy az amerikai kitermelés tetőzött. Az áprilisi napi 9,6 millió hordóról júniusra 9,3 millió barrelre csökkent. Az első hat hónapban a teljes amerikai kitermelés napi 9,4 millió hordó volt, szemben a korábban jelzett 9,5 millióval. A különbség kicsi ugyan, de a hír mégis befolyásolta az olajpiacot.

Tavaly őszi ülésén Szaúd-Arábia vezényletével az exportálók szervezete (OPEC) úgy döntött, hogy nem mérsékli a kitermelést az amerikai palaforradalom okozta túlkínálat ellenére sem, hátha sikerül az áresés kierőszakolásával nehéz helyzetbe hozni a magasabb árak mellett gazdaságosan működő amerikai cégeket.

A szervezet Bulletin című kiadványa viszont azt állította hétfőn, hogy az OPEC kész tárgyalni minden nagy termelővel a tisztességes ár kialakításáról. Egyes elemzők ezt úgy értékelték, hogy az OPEC tagjai nem bírják már a versenyt az amerikai palatermelőkkel, különösen azok az exportáló országok, amelyeknek a költségvetésére súlyos csapást mért az olcsóság, az egy év alatt lényegében megfeleződött olajbevétel. Elterjedtek olyan hírek is, hogy Oroszország és az OPEC-tag Venezuela máris egyeztet.

Számos piaci megfigyelő kétségbe vonta a lap információját. Augusztusban ugyanis napi 108 ezer hordóval 32,3 millió hordóra nőtt az OPEC kitermelése, s a szervezet már egy éve a 30 milliós kvóta felett hoz felszínre olajat. Szaúd-Arábia csúcsra pörgeti magát: napi 10,57 millió hordónyi olajat termel.

A Barclays eleve megkérdőjelezi, hogy a jelenlegi piaci viszonyok között drágulhat-e az olaj. Nem a nyersolaj, hanem a finomított készletek miatt. A finomítók júliusban napi több mint 80 millió hordónyi olajat fogadtak, s ez rekord. Szeptemberben viszont a finomítók megkezdik a szokásos éves karbantartási munkálatokat, így nem lesz szükség a jelenlegi mennyiségben nyersolajra sem. A bankház csak az év vége felé számít arra, hogy a kereslet és a kínálat igazodása miatt esetleg feljebb megy az olaj ára.

A 90 dolláros árszintre azonban a Wood Mackenzie iparági kutatóintézet szerint még évekig várni kell ugyan, de a változás elkerülhetetlen, mert az OPEC-en kívüli kitermelésnek, vagyis a globális kínálat hatvan százalékának a fele eltűnik, s ami felváltja, az drágább lesz, mert az új mezők feltárása és kiaknázása csak magasabb árak mellett hajt hasznot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.