Hatmilliárd dollárt utalt át véletlenül a pályakezdő bróker
Fatális bakit követett el még júniusban a Deutsche Bank devizakereskedelmi üzletágának egyik pályakezdő munkatársa. A csak most napvilágra került eset főszereplője 6 milliárd dollárt utalt át tévesen egy meg nem nevezett amerikai fedezeti alapnak, miután az ügylet elszámolásakor összekeverte a nettó és a bruttó összegeket. Az információtechnológiai szektorban tevékenykedő alapnál is észlelték a hibát, és másnap már vissza is utalták az „ajándék pénzt” – írta a Bloomberg.
A hibáról a frankfurti székhelyű bank értesítette az illetékes pénzügyi felügyeleteket és az Európai Központi Bankot. Nyilván ez az eset is közrejátszott abban, hogy a bank irányítását júliusban átvevő John Cryan első intézkedéseinek egyikeként bejelentette, hogy szigorítják a belső ellenőrzést, amivel elkerülhetik a nyereség nagy részét felemésztő tetemes bírságokat. Ennek érdekében ezernél is több új dolgozót vettek fel az éppen több mint húszezres leépítésre készülő cégnél. A törekvés érthető is, ha azt vesszük, hogy a DB a 2008-as válság óta összesen 12,3 milliárd eurót volt kénytelen kifizetni elkövetett hibáiért.