Az amerikai WTI január 20-án 26,9 dolláron érte el a mélypontját, ahonnan 21-én 30 dollár közelébe, pénteken pedig újabb nagy ugrással 32,25-ig emelkedett. Ez két nap alatt 19,9 százalékos plusznak felel meg. A Brent olaj hordónkénti ára ezalatt 27,10 dollárról emelkedett valamivel 32 dollár fölé. A felpattanásnak Jónás, az USA keleti partvidékére hétvégén lecsapó téli vihar ágyazott meg. A lehűlés miatt ugyanis megnő a fűtőolaj-fogyasztás, az erre vonatkozó várakozások pedig már előre elkezdtek beépülni az árakba. Ráadásul ez egy olyan pillanatban érte az olajpiacot, amikor a további áresésre fogadó short pozíciók rekordszinten álltak, és az aktuális februári határidő kifutott. A befektetőknek ilyenkor dönteniük kell, hogy miután lezárják a pénteken lejárt februári határidőt, továbbgörgetik-e a következő hónapra. A viharos emelkedést látva többen úgy dönthettek, hogy kivárnak, ami keresleti nyomást eredményezett az olaj határidős piacán.
A technikai elemzők most azt találgatják, hogy valódi fordulat történt-e a másfél év alatt bekövetkezett 75 százalékos áresés után, vagy csak amolyan medvepiaci raliról, átmeneti felpattanásról van szó. Mindkettő mellett szólnak érvek, egyelőre az elemzők többsége átmenetinek tekinti az emelkedést, és újabb mélypontokat vizionál. Szerintük a jegyzés a 26 dollár körüli támaszokat tesztelheti ismét, és ha ez elesik, a 21–25 dollár közötti sávba eshet az ár. Az optimistábbak viszont duplaalj formációt látnak, vagyis a múlt hét közepi 27 dollárral már elérhettük a mélypontot.
A pesszimisták véleményét a fundamentumok is alátámasztják. Az iráni olaj visszaengedése a világpiacra, a kínai lassulás miatt gyengülő keresletnövekedés és az amerikai üzemanyag-kereslet legutóbbi csökkenése is az eddigi túlkínálat fennmaradására utal. Pletser Tamás az Erste olajipari elemzője emlékeztetett rá, a 2015-ös napi 1,6 milliós hordós keresletnövekedés után a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) idén 1,2 milliós növekményre számít, de ez a várakozás túlzónak bizonyulhat. Az IEA szerint 2016 végéig a túlkínálat nem fog eltűnni. Pletser úgy véli, hogy 2017-ben is nyomott lehet az árszint. A 25 dollár alatt azonban elindulna egy jóval erősebb kínálati oldali reakció, a magasabb költségszintű kitermelők leállnának. Ez alsó korlátot ad az áresésnek. Az átlagár idén és jövőre is 30–40 dollár között lehet az elemző szerint.
Kínálati sokk
Az olajpiac kínálati sokkot a kapott a palaolajtermelés felfutásával, kérdés, hogy lesz-e nagy keresleti sokk is, ha kijön egy versenyképes tömeggyártású elektromos autó. Zöld áram lesz hozzájuk, hisz a megújuló források hasznosítására tavaly 360 milliárd dollárt költöttek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.