Egyszer fent, egyszer lent
A nap nyertese: GlaxoSmithKline
A hétfői kereskedésben 2,5 százalékot emelkedett a londoni tőzsdén a GlaxoSmithKline árfolyama, miután egy kísérleti gyógyszeréről kedvező hírek láttak napvilágot. Az európai tőzsdéken egyébként is jó hangulat uralkodott a hét első kereskedési napján, ahogy a brit népszavazás kimenetelével kapcsolatos félelmek némileg enyhültek a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján, így ez már megalapozta a jókedvet több szektorban. A gyógyszergyártó közölte, hogy egy kombinált terápiája teljesítette a célkitűzéseket a kísérletek utolsó fázisában, ennek köszönhetően pedig alkalmazását még az idén jóváhagyhatják a krónikus tüdőbetegségek kezeléséhez. A cég közlése szerint az AstraZeneca hasonló készítményéhez képest az övé jóval hatékonyabban javítja a tüdőfunkciókat. Az AstraZeneca mellett a Novartisnak is van ilyen készítménye.
A nap vesztese: arany
Eladói nyomás alá került a hétfői kereskedésben az arany árfolyama, a nemesfém unciánkénti jegyzésára 11 dollárral, 1283 dollárig csökkent. Az esés oka alapvetően a javuló tőkepiaci hangulat, a Brexitről a hétvégén közzétett közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatták, hogy újra csekély többségbe kerültek a benn maradást támogatók. A múlt hét során az arany kétéves csúcsra emelkedett, ahogy a befektetők elkezdték beárazni a britek EU-kilépését mint egyre reálisabbá váló forgatókönyvet. A korábbi aranyár-emelkedést az is támogatta, hogy az amerikai Fed legutóbbi kamatdöntését követő sajtótájékoztatóból kiderült, a döntéshozók a korábbinál jóval óvatosabb kamatemelési ciklusban gondolkodnak. Az arany idei teljesítménye alapján a legjobban teljesítő eszközök között szerepel, év eleje óta több mint 20 százalékot tudott emelkedni.


