BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy: rémhír, hogy rosszul állunk

Az idei évet 2-2,5 százalékos gazdasági növekedéssel hagyhatjuk majd a hátunk mögött – mondta a Lokálnak Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az első negyedéves, gyenge, 0,9 százalékos növekedésről tanúskodó GDP-adat után minden elemző 2 százalék közelébe csökkentette az idei bővülésre vonatkozó várakozását, a kormány azonban tartja a 2,5 százalékos előrejelzését, és az MNB is azt jelezte, hogy szerintük 3 százalék körül alakulhat a növekedés éves átlagban. A jegybank hivatalos előrejelzése 2,8 százalék. Matolcsy szavai fordulatot jelentenek ehhez képest, vagyis úgy tűnik, hogy hajlandók lefelé módosítani a prognózisukat, ugyanakkor az MNB elnöke rémhírnek nevezte, hogy rosszul állna a magyar gazdaság.

A magyar gazdaság növekedését az alacsony infláció is segíti. Erről már Balatoni András, az MNB közgazdasági előrejelzési és elemzési igazgatóságának vezetője beszélt az M1-en, aki azt is kiemelte, hogy nem fenyegeti deflációs veszély Magyarországot. Májusban meglepetésre 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a várt minimális emelkedés helyett.

Balatoni szerint Magyarországon semmiképp nem alakulhat ki olyan komoly defláció, mint amilyen a ’90-es években Japánt jellemezte, egyrészt a bérdinamika miatt, másrészt pedig a magyar gazdasági növekedés az elmúlt időszakban jelentős volt, és dinamikus is marad, ami stabilizálja az árszínvonalat. Emellett a változékony tényezőket kiszűrő maginfláció továbbra is egy százalék felett van.

Az alacsony fogyasztói árindex rövid távon inkább pozitívan hathat, mivel a háztartások vásárlóereje nő, ezáltal a fogyasztás is emelkedhet – emelte ki Balatoni. A tartós árcsökkenés valóban nem kedvező állapot, a vállalatok bevétele visszaesne, ezáltal nem tudnának annyit költeni munkaerőre, ami lefelé menő spirált eredményezhet a bérekben – tette hozzá –, ettől azonban Magyarországon nem kell tartani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.