
Ukrajna a tűzzel játszik: Magyarország rendkívül súlyosan vághat vissza – ez az ütőkártya a Barátság vezeték leállításánál is jobban fájna
A háború kitörése óta többszörösére nőtt a hazánkból Ukrajnába érkező villamos energia és földgáz mennyisége is. Mindkét energiahordozó esetében kimagasló a magyar részesedés az ukrán importon belül – erre Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese mutatott rá közleményében. Magyarország ukrajnai áram- és gázkiviteléről konkrét számokat is közölt.

Az idei gázexport már elérte a tavalyi egész évest
Eszerint Magyarország felől az FGSZ rendszerén 2022-höz (620 millió köbméter) képest
- tavalyelőtt több mint kétszer (1,32 milliárd köbméter),
- tavaly pedig közel háromszor több földgázt szállítottak Ukrajnába (1,7 milliárd köbméter).
- A folyó év eddigi részében már lényegében megismétlődött a 2024-es egész éves exportteljesítmény, a mennyiség augusztus közepéig 1,65 milliárd köbmétert tett ki.
Az elérhető adatok szerint az ukrán gázimport több mint fele érkezett Magyarországról az idei esztendő első felében.
Czepek Gábor közlésével egybecsengve emelte ki a Világgazdaságnak szombaton Balogh József energiapiai szakértő is Magyarország fontosságát Ukrajna gázellátásában, és további szempontokra is felhívta a figyelmet. Egyebek mellett arra, hogy a nagy ukrán állami cég és a kisebb magántársaságok is folyamatosan töltik fel országuk hatalmas gáztárolóit, amelyekbe 30 milliárd köbméter gáz fér, körülbelül négyszer annyi, mint a magyarországi éves fogyasztás. A kiszállítás az uniós normák szerint történik. Lengyelországból is sok földgázhoz jut, e gáz eredetileg cseppfolyós formában érkezik a lengyelországi kikötőkbe.
Az EBRD 586 millió dollár kölcsönt nyújt az ukrán Naftogaznak az ország gázellátásának biztonsítására, erről augusztus 13-án számolt be a Kyiv Post.
Felfutott a magyar áramkivitel is, de van egy kis érdekesség
A magyar–ukrán irányú áramexport 2022 óta 2023-ban és 2024-ben is kétszeres növekedést mutatott (tavalyelőttre 1,09, tavalyra 2,14 terawattóra). Hazánk részesedése a rendelkezésre álló információk szerint az ukrajnai behozatalban tartósan 40 százalék körüli szinten alakul.
Magyarország tehát kiemelkedő jelentőségű szerepet tölt be az ukrán energiaimportban, egyre nagyobb részt vállal a gáz- és áramszükségletek biztosításában – idézi a közlemény Czepek Gábort. Keleti szomszédunk nehezen lenne meg magyar segítség nélkül, amit annak ellenére is megkap, hogy például az ukrán gáztranzit leállítása vagy a Barátság kőolajvezeték többszöri megtámadása nehezítette a hazai fogyasztók zavartalan kiszolgálását.
Ez utóbbi kapcsán előzőleg Balogh József is kiemelte a Világgazdaságnak a Barátság sértetlenségének a fontosságát, az Ukrajnával folyó áramkereskedelmünk kapcsán pedig felhívta a figyelmet egy nagyon érdekes fordulatra: az ukránok most éppen eladói pozícióban vannak a magyar áramtőzsdén, mert egyes időszakokban ők is szabadulnának a sok naperőművi villamos energiájuktól, az pedig külön jól jön nekik, hogy eurót kapnak érte.





