BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint napirendre került az olajárak jegelése

Az olajkitermelés befagyasztásáról szeretne valamilyen kompromisszumos megállapodást Vlagyimir Putyin orosz államfő – derült ki a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújából. Putyin szerint ezt diktálná a gazdasági józan ész, illetve logika, de ehhez megoldást kellene találni Irán problémájára is. Idén év elején már zajlottak tárgyalások a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és Oroszország között arról, hogy a kitermelés befagyasztásával szüntessék meg az árakat lenyomó túlkínálatot, ám ez áprilisban az utolsó pillanatban kudarcba fulladt Irán ügye miatt. Az OPEC egyik legfontosabb tagja nem sokkal korábban térhetett vissza az olaj világpiacára – miután feloldották a vele szembeni nemzetközi szankciók egy részét –, és eszében se volt belemenni bármiféle korlátozásba. Putyin szerint az érintettek mára felismerték, hogy meg kell engedni Iránnak a termelés növelését, ő mindenesetre ennek figyelembevételével javasolja a hangcsoui G20-csúcson a befagyasztási terv véghezvitelét Mohamed bin Szalman szaúdi helyettes koronahercegnek. A szaúdi királyi családban Szalman az olajügyek felelőse – áprilisban főleg azért nem született megegyezés, mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy az Iránra is terjedjen ki –, Putyinnal való kínai megbeszéléséről egyelőre annyi derült ki, hogy kijelentette: Oroszország és Szaúd-Arábia együttműködése jót tesz majd a globális olajpiacnak.

A múlt hónapban több mint tíz százalékkal mentek feljebb az olajárak, miután olyan hírek terjedtek el a piacokon, hogy az OPEC meg fog állapodni a szervezeten kívüli olajkitermelőkkel egy szeptember 27-i találkozón Algírban. A tavaszi tárgyalásokon nagy szerepet játszó Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter ugyan a Putyin-interjú előtt úgy nyilatkozott a RIA Novosztyinak, hogy a jelenlegi árszintek mellett nem feltétlenül van szükség a kitermelés befagyasztására, ez azonban a taktikázás része is lehet. Manapság a Brent ára 45-46 dollár/hordó között mozog, az orosz gazdaság pedig két évtizede a leghosszabb recesszióban van, amióta 50 dollár alatt van az olaj. A büdzsé bevételének mintegy 40 százalékát adja az olaj és a földgáz, márpedig az ez évi parlamenti és a 2018-as elnökválasztás előtt aligha akarják visszafogni a szociális kiadásokat. Putyin szavai arra mindenesetre jók voltak, hogy pénteken kissé emelkedjenek az előtte négy napig egyfolytában újból csökkenő olajárak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.