Visszafordult hétfőn elért egyéves csúcsáról tegnap az olaj ára, miután ismét kitermelési rekordokról érkeztek hírek, ráadásul újból kétségek merültek fel a beharangozott önkorlátozással kapcsolatban. Hétfőn még 3 százalékkal emelkedett a Brent – elérve az utoljára tavaly ilyentájt látott 53,73 dollár/hordós árat –, tegnap azonban 52,51-ig is süllyedt a határidős jegyzés (a WTI ugyanakkor 50,92 dolláron jegyezték). A drágulás oka az volt, hogy mind Oroszország, mind Szaúd-Arábia részéről olyan nyilatkozatok érkeztek, amelyek valószínűvé tették a kitermelés korlátozási megállapodást a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és az azon kívüli olajországok között. Az év elején egyszer ez már elérhetőnek látszott, de végül nem lett belőle semmi, főleg a piacra éppen visszatérő Irán miatt. Egy múlt havi algíri energiakonferencia alkalmával tartott egyeztetésen azonban közeledtek az álláspontok, a szakértők és az érintettek azt valószínűsítették, hogy a november végi féléves OPEC-értekezletre megszülethet a megállapodás. A Rosznyefty orosz állami olajtársaságot vezető Igor Szecsin azonban úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy az orosz olajkitermelés 40 százalékát adó cégnek nincs szándékában visszafogni vagy befagyasztani a kitermelését akkor sem, ha lesz megállapodás. Az OPEC-ellenességéről ismert Szecsin megkérdőjelezte, hogy Szaúd-Arábia, Venezuela vagy Irán csökkentené a felhozatalt, ezzel párhuzamosan pedig azt is kijelentette, hogy a Rosznyefty idén több olajat akar felszínre hozni a tavalyi átlag napi 4,1 millió hordónál.
Az OPEC ma teszi közzé havi olajpiaci jelentését, de a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tegnap megjelent októberi riportja már arról számolt be, hogy az olajkartell kitermelése megint rekordot döntött szeptemberben. A napi 33,64 millió hordó 160 ezerrel több az augusztusinál, miután Irán csúcsra járatta a termelést, Líbiában pedig újra megnyitották az olajkikötőket. Összességében az IEA adatai szerint a globális olajkínálat szeptemberben napi 97,2 millió hordó volt, napi 600 ezerrel több az augusztusinál, ebben főleg az olyan nem OPEC-tag országok játszottak szerepet, mint Oroszország és Kazahsztán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.