BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar tőzsde viszonylag jól teljesített

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,58 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 32 481,29 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a német DAX index 0,9 százalékkal csökkent, és a tengerentúlon is visszaesést látni. A magyar index ehhez képest jól szerepelt, nagyjából ugyanazon a szinten zárt, mint az előző napon, a forgalom azonban elég alacsony volt. A Mol lógott ki a sorból egy kisebb gyengüléssel, az OTP és a Richter erősödött, míg a Magyar Telekom ára nem változott.

Úgy vélekedett, a Richternek, amely partnerével új gyógyszerek bevezetésén dolgozik az Egyesült Államokban, jót tehet az amerikai elnök keddi bejelentése. Donald Trump a gyógyszergyártók képviselőjével találkozott, és amellett, hogy úgy vélekedett, a csillagos égben vannak a gyógyszerárak, azt is mondta, a piaci versenynek kell leszorítania az árakat. Az elnök szerint minél gyorsabban új terápiákat, új gyógyszereket kell a piacra vinni, ennek érdekében intézkedni fog az amerikai gyógyszerhatóságnál, például új vezetőt fog kinevezni, illetve karcsúsítani fogja a szervezetet - ismertette a vezető elemző.

A Mol 70 forinttal, 0,34 százalékkal, 20 250 forintra gyengült, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 9 forinttal, 0,10 százalékkal, 8825 forintra erősödtek, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 513 forintot ért, forgalma 786 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,19 százalékkal, 6183 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1943,41 ponton zárt kedden, ez 11,44 pontos, 0,59 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.