BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehúzta az indexeket a gyenge amerikai adat

Pénteken kiderült, hogy a várt 2,2 százalékos ütem helyett csak 1,9 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben az előző negyedévi 3,5 százalék után. Ugyan ez még csak egy óvatos becslésnek volt tekinthető, de a befektetők nem örültek a hírnek, a vezető nyugati részvénypiacok értéke 0,1–0,5 százalékos mínuszban állt a magyar tőzsde zárásakor. A hazai börze is gyengén teljesített, a BUX értéke 0,6 százalékot csökkent a hét utolsó kereskedési napján. Ebben az is szerepet játszott, hogy a nagypapírokat kivétel nélkül adták a befektetők, így a Mol és a Richter árfolyama 0,8 százalékot, az OTP árfolyama 0,6 százalékot, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,4 százalékot esett.

A török líra gyenge szereplése negatív hatással volt a forint teljesítményére is pénteken, így az euróval szembeni jegyzés 311,6 közelében járt késő délután. A vártnál gyengébb amerikai növekedési adat hatására kismértékben ugyan, de erősödni tudott a hazai fizetőeszköz a dollárral szemben, a jegyzések 291 közelében jártak. Egy svájci frankért pedig 291,5 forintot kértek a bankközi devizapiacon péntek délután.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.