Pénz- és tőkepiac

Pozitív kezdés várható az európai tőzsdén

Az indexek emelkedésére lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 8 pont, a frankfurti DAX index 35 pont, a párizsi CAC-40 index 17 pont emelkedéssel kezdhet.

Az európai tőzsdék kedden London kivételével nyerséggel zártak. London nem változott a Brexit folyamatát késleltető brit bírósági döntésre reagálva. A brit legfelsőbb bíróság döntése szerint a parlamentnek az Európai Unióból való kilépési szándékot is jóvá kell hagynia. Az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménye a vártnál kissé gyengébbnek bizonyult ugyan az év első hónapjában, de ezzel együtt is robosztus növekedést mutatott. 

A nap vesztese a távközlési szektor volt kedden, a BT részvénye 20 százalékkal gyengült. A legnagyobb nyereséget a nyersanyagipari vállalatok könyvelhették el.

Kedden a londoni FTSE-100 index szinte változatlan szinten zárt, Frankfurtban 49 ponttal, 0,4 százalékkal erősödött a DAX index, a párizsi CAC-40 index 9 ponttal, 0,2 százalékkal emelkedett, a madridi IBEX-35 index 82 ponttal, 0,9 százalékkal zárt erősebben, a milánói FTSE MIB index pedig 171 ponttal emelkedett, szintén 0,9 százalékos nyereséggel.

A vezető európai vállalatok gyűjtőindexe, az FTSE Eurofirst 300 index 0,3 százalékkal, az Euro Stoxx 600 index 0,2 százalékkal erősödött, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,2 százalékkal erősödött.

Az amerikai tőzsdék nyereséggel zárták a keddi kereskedést. Az erősödést a nyersanyagipari részvények vezették részben a réz világpiaci árának emelkedését követve, részben két olajvezeték építését felgyorsító elnöki rendeletnek köszönhetően. Az ipari termelés teljesítményének robosztus növekedését tükröző januári beszerzésimenedzser-index is nagyban hozzájárult a befektetői hangulat javulásához. A DJIA-30 index 0,3 százalékkal erősödött, az S&P-500 és a Nasdaq Composite index új rekordon zárt 0,7 és 0,9 százalék erősödéssel.

Ázsiában indexemelkedéssel indult a szerdai globális tőzsdei kereskedés. Decemberben Japán exportja tizenöt hónapja az első alkalommal emelkedett, mégpedig 5,4 százalékkal, szemben az 1,2 százalékos elemzői várakozásokkal. A Bank of Korea kimutatása szerint a koreai a negyedik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, szemben a 0,3 százalékos elemzői várakozással. Tokió másfél százalék nyereséggel zárt, Szöul csekély emelkedést ért el, Hongkongban 0,3 százalékkal emelkedett az index, Sanghajban pedig 0,1 százalékkal. 

Az olaj ára az amerikai készletek növekedésére négy napi emelkedés után 0,2 százalékkal lefelé korrigált: a Brent 55,34, a WTI 53,06 dolláron állt hordónként az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával. 

Az arany ára tovább gyengült, miután az előző nap kéthavi csúcsról esett vissza a dollár gyengülését követve. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése unciánként 1202,80 dolláron állt, 0,66 százalékkal alacsonyabban. 

Az euró/dollár árfolyam szerdán alig változott, az eurót 0,07 százalékkal jegyezték gyengébben 1,0724 dolláron.

értékpapírpiac tőzsde Részvénypiacok
Kapcsolódó cikkek