BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többmilliárdos kutatást indít a Mol

Hat szénhidrogén-kutatási területre írt alá koncessziós szerződést a Mol Nyrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A magyarországi központú olajcsoport mintegy 4200 négyzetkilométeren kezdheti meg a kutatást az erről kiadott közlemény szerint, nagyjából éppen annyin, amennyire korábban már kutatási jogot nyert. Az új lelőhelyek a Bázakerettye, a Bucsa, a Jászárokszállás, a Mezőtúr, az Okány-nyugat és a Zala-nyugat területén vannak. A várható költségek több milliárd forintra tehetők.

„Ezek az új kutatási lehetőségek segíthetnek a csökkenő szénhidrogénkészletek pótlásában, a termelés jövőbeni szinten tartásában, a meglévő bányászati infrastruktúra minél kedvezőbb kihasználásában. Jelentősen hozzájárulnak a Mol kutatási és termelési stratégiájának megvalósulásához is” – olvasható a közleményben Szakál Tamásnak, a Mol Magyarország kutatás-termelési igazgatójának a megállapítása. A Mol újabb hazai mezők felkutatására is készül, ezeket majd a még készülő Pannon-medence geológiai tanulmányból választja ki.

Az elmúlt év első felében a Mol Magyarországon hozta fel az általa termelt szénhidrogén 39 százalékát a legutóbbi prezentációja szerint. Bányászatának 32 százaléka horvátországi lelőhelyekről származik, 15 százaléka a szovjet utódállamok területeiről. Tavaly az NFM már a negyedik alkalommal hirdetett bányászati tendert.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.