Pénz- és tőkepiac

Elemzők szerint Trump komoly vereséget szenvedett

Komoly vereségként értékelik az elemzők, hogy Donald Trump első törvényjavaslata nem kapta meg a megfelelő republikánus támogatást pénteken, így az elnök visszavonta az egészségbiztosítási törvény tervezetét.

Nem az első, de eddig ez Donald Trump legkomolyabb veresége. Az alig néhány hónapja beiktatott amerikai elnök ugyanis nem tudta keresztülverni egészségügyi reformját a Kongresszusban. (Hiába adott ultimátumot a párttársainak.)

A döntés hírére a dollár index négy hónapos minimumra esett, felfelé indult az arany és korrekciót láttunk a tőzsdéken is pénteken – emelte ki elemzésében az Equilor. Ma is borús hangulatban indulhat az európai kereskedés, folytatódhat az ázsiai piacokon látott korrekció.

A közeljövőben nem is tűzik napirendre a kérdést, az áprilisi törvénykezési szünet előtt az adócsökkentésekre kíván koncentrálni a Trump adminisztráció. Az elnök már korábban retorikájába beépítette a vereség lehetőséget, úgy nyilatkozott, hogy változatlanul kell hagyni az Obamacare-t, amely így két éven belül "magától szétrobban". Ez azonban éles ellentétben áll választási ígéreteivel, népszerűségét tovább rontja. Az első 100 nap elteltével Donald Trump javaslatai éles ellenállásba ütköztek: a párton belüli és adminisztrációs nehézségeket nem sikerült hatékonyan áthidalnia, a bevándorlással kapcsolatos rendeleteit pedig felfüggesztették. A következő kihívás a költségvetési helyzet megoldása lesz, erre kb. nyár elejéig van ideje.

Ázsia mínuszban indult

Mínuszban indították a hetet Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdéi is. Tokióban a 225 válogatott Nikkei mutatója 1,50 százalékkal, 18 973,00 pontra, hat heti mélypontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 1,26 százalékkal, 1524,39 pontra csökkent hétfőn. Az indexekre az is erős nyomást gyakorolt, hogy a válságok idején biztos menedéknek számító japán jen négy havi csúcsra erősödött a dollárhoz képest. A Toshiba elektronikai és gépipari konszern árfolyama 3,27 százalékkal csökkent arra a hírre, hogy amerikai leányvállalata, a Westinghouse kedden fordulhat a bírósághoz csődvédelmi kérelemmel.

A dél-koreai Kospi 0,61 százalékos mínuszban, 2155,66 ponton, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,12 százalékos veszteségben, 5746,70 ponton zárt. Sydneyben a bányaipari vállalatok húzták lefelé az indexet: a South32 nevű, fém- és szénbányákat működtető vállalat árfolyama sajátrészvény-visszavásárlási programja miatt 1,84 százalékkal, a BHP Billitoné pedig a chilei rézbányászok sztrájkja miatt 2,74 százalékkal esett.

Kínában is csökkentek a tőzsdeindexek, bár Sanghajban csak a kereskedés utolsó órájára fogyott el a lendület. A kínai iparvállalatok profitja az év első két hónapjában jelentősen, éves összevetésben 31,5 százalékkal, 147 milliárd dollárra növekedett, aminek eredményeként az év hátralévő részében megugorhatnak az állóeszköz-beruházások. Ezt a jó hírt azonban több mint ellensúlyozta a monetáris politika várható szigorítása és az ingatlanpiaci buborék kialakulásának megakadályozását célzó friss intézkedések hatása.

A zárás előtt negyedórával a sanghaji fő mutatója, a Shanghai Composite 0,10 százalékkal, 3266,05 pontra, a második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,52 százalékkal, 10 591,75 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,27 százalékkal, 3480,10 pontra, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext-index pedig 0,70 százalékkal, 1951,46 pontra süllyedt. Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,71 százalékos mínuszban, 24 185 ponton állt a kereskedés vége előtti percekben.

Donald Trump Obamacare egészségügyi reform tőzsde korrekció
Kapcsolódó cikkek