BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Phenjan Dél-Koreának árt a támadásokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Észak-Korea négy ballisztikus rakétát lőtt ki hétfőn reggel, ezek közül három Japán kizárólagos gazdasági övezetében csapódott be a tengerbe – írja a BBC. Valószínű, hogy Phenjan a múlt hét óta folyó amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlatra válaszolt ezzel. A rakétaindítások ellen tiltakozott Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok is.

A kilövések hírére enyhe zavar keletkezett az ázsiai piacokon. A konfliktus nyertesei a hadvédelmi ipari vállalatok, míg a kínai fogyasztókra támaszkodó dél-koreai turizmus egyértelműen vesztese a térségben fokozódó feszültségeknek. A dél-koreai Hotel Shillának például, amelyet szinte teljes egészében a kínai turisták tartanak fenn, a 2015-ös napi csúcs óta 60 százalékkal esett a forgalma.

Kína még a múlt héten megtiltotta a hazai utazási irodáknak, hogy Dél-Koreába szóló utakat értékesítsenek. A kommunista óriás – Észak-Korea legfőbb szövetségese – ezzel fejezi ki haragját, amiért Dél-Korea korábban rakétavédelmi rendszer felállításáról állapodott meg az Egyesült Államokkal. Ennek következtében a Kospi 1,1 százalékot esett pénteken, hétfőn a rakétakilövések hírére újabb 0,5 százalékkal csökkent, majd 0,1 százalékon megállt a mutató – írja a Bloomberg. Ezenfelül Kína bezáratta a Lotte Shopping nevű dél-koreai kiskereskedelmi konglomerátum helyi üzleteit, melynek részvényei ezért 4 százalékot estek.Kőhegyi Bence

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.