Pénz- és tőkepiac

MNB: Trendszerű a bankszektoron kívüli piacok bővülése

Szinte minden tekintetben javuló mutatók jellemzik a bankszektoron kívüli pénzügyi piacokat – olvasható a Magyar Nemzeti Bank jelentésében.

Tavaly év végén a háztartások pénzügyi megtakarításai közel 38 ezer milliárd forintra rúgtak. Mértékük így már 2014 óta meghaladja a szintjét, trendszerű a növekedés, miközben a szomszédos uniós tagállamok hasonló mutatói stagnálnak – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált, a bankszektoron kívüli pénzügyi piacok tavalyi évét bemutató kockázati jelentésében.

Forrás: AFP

A biztosítók 2016. évi közel 900 milliárd forintos díjbevételéhez hasonlót utoljára 2008-ban mértek, a tavalyi profit eléri a pénzügyi válság előtti érték háromnegyedét. Az életág visszafogottabb bővülése mellett dinamikus a növekedés a nem-élet piacon. Ennek egyik motorja az – 5 év után stabilizálódott – kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási üzletág, ahol a díjak, hozamok immár teljesen fedezik a károkat, költségeket. Miközben az élet és gépjárműbiztosítási verseny erős, ennek jelei egyelőre nem látszanak a lakásbiztosításoknál. A szektor egészének tőkehelyzete uniós szinten is kiváló. A fő kockázatok között az alacsony hozamkörnyezet említhető, amely mindkét üzletágat érinti. Az etikus szabályozáshoz alkalmazkodás a biztosítók számára kihívást jelent, de az ügyfeleknek egyértelműen kedvező hatású, csökkentve a fogyasztóvédelmi kockázatokat.

A kedvező jövedelmezőségi trendek teret nyújthatnak arra, hogy a jövőben nagyobb verseny bontakozzon ki a különböző biztosítási termékek piacán, illetve pozitívan hathatnak a biztosítási szolgáltatások ár-érték arányára is.

A 2016-ban megjelent egészség- és önsegélyező pénztári típusnak és a kisebb szereplők beolvadásának köszönhetően folytatódik a konszolidáció az önkéntes pénztáraknál: a piac szereplőinek száma 70-re csökkent. A nyugdíjpénztárak a tavalyi 6,5 százalékot meghaladó nettó átlaghozammal alacsony kamatkörnyezetben is vonzó megtakarítást jelentenek, az 1200 milliárd forintot meghaladó nyugdíjpénztári másfélszerese a válság előttinek. Az új belépők számának folyamatos növekedése bizalmat jelez, de a korábbiakhoz képest több mint százezer fővel alacsonyabb a fiatal pénztártagok száma. A tagdíjat nem fizetők aránya ma 40 százalék fölötti, ami a munkáltatói hozzájárulások esetleges csökkenése nyomán tovább nőhet.

A nem bankcsoporthoz tartozó pénzügyi vállalkozásoknál az intézmények mérete és jövedelmezősége szerint is nőnek a különbségek: a szektor teljes eredményének 90 százaléka a piac 5 legnagyobb szereplőjétől származik.

A tőkepiacon nőtt a befektetési szolgáltatók által kezelt ügyfél értékpapír-állomány. A tőzsdei forgalomban a befektetési vállalkozások részaránya nőtt az azonnali, míg visszaesett a származtatott ügyletek piacán. A 2015-ben megindult konszolidációs folyamat részeként tavaly 3 befektetési vállalkozás szüntette meg működését a csökkenő jövedelmezőség miatt.

A befektetési alapok tavalyi 5842 milliárd forintos nettó eszközértéke az elért hozamok révén történelmi csúcsot jelent, ám a dinamikus tőkebeáramlás időszaka egyelőre lezárult. Az alacsony kamatkörnyezet miatt a kamatozó eszközökből tőkét vontak ki a befektetők, a portfólió-átrendezések egyik nyertesei a dinamikusan gyarapodó ingatlanalapok voltak. A kockázati tőkealapok száma nem változott, a magántőkealapok köre viszont bővült – közölte a jegybank.

pénzügy MNB megtakarítás biztosítás
Kapcsolódó cikkek