Pénz- és tőkepiac

A legtöbb bank folyósíthat fogyasztóbarát lakáshiteleket

Szinte minden, a lakossági piacon jelentősebb kitettséggel rendelkező pénzügyi szolgáltató megszerezte az engedélyt minősített fogyasztóbarát lakáshitelek folyósítására, eszerint egyértelműen sikeres a kezdeményezés. Az új konstrukciók megjelenése tovább fűtheti az egyébként is élénk lakáshitelpiacot.

Pénteken a CIB, kedden pedig az UniCredit Bank kapta meg a jegybank értesítését arról, hogy pozitívan bírálták el a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek (MFL) forgalmazására vonatkozó kérelmüket: ennek nyomán ma már tíz bank és 48 takarékszövetkezet értékesítheti konstrukcióit. Figyelembe véve, hogy a minősítés elnyerésére június 1. óta pályázhatnak a hitelintézetek, ez nem rossz eredmény, főleg úgy, hogy a lakáshitelpiacon jelentősebb részesedésű szereplők szinte mindegyike megkapta az engedélyt.

Már a CIB és az UniCredit Bank is megkapta az engedélyt.
Forrás: MW | Fotós: Móricz-Sabján Simon

Az UniCredit Bank az engedély kiadása után közölte: két lakáshiteltermékük is sikerrel teljesítette az MNB pályázati kiírásában meghatározott fogyasztóbarát feltételeket. A piaci kamatozású minősített fogyasztóbarát lakáshitel 3 vagy 5 éves kamatperiódussal, 4–20, illetve 4–30 év között választható futamidővel, míg a stabil kamatú minősített fogyasztóbarát lakáshitel a teljes 10 vagy 15 éves futamidő alatt változatlan kamattal és törlesztőrészlettel igényelhető. Az 1 és 40 millió forint közötti hitelösszeget használt lakás és lakóház megvásárlására lehet fordítani. Az érintett hiteleihez kedvezményeket is kínál a pénzügyi szolgáltató: várakozásai szerint a fogyasztóbarát hiteltermékek közül a 10 éves futamidejű, fix kamatozású lehet az egyik legkeresettebb, amely akár 4,5 százalék alatti kamattal is elérhető.

Az eddig nyilvánosságra hozott MFL-kondíciók alapján az öt- és a tízéves kamatperiódusú kölcsönökből a legnagyobb a választék a pénzügyi szolgáltatóknál: a most rendelkezésre álló adatok szerint 3 éves periódusú, illetve végig fix kamatozású konstrukciót csak két-két szereplő kínál majd. A fogyasztóbarát hitelek bevezetése, illetve az előttünk álló hónapokra várható elterjedése – amellett, hogy elősegítheti a tudatos választást – hozzájárulhat a lakáshitelpiac további élénküléséhez is. A jegybank adatai szerint ugyanakkor a lakáshiteleknél eddig is jól alakultak a kihelyezések: 2017 első felében összesen 297 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók, ez 36,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

MFL UniCredit lakossági piac CIB Bank szerződések
Kapcsolódó cikkek