December 12-től rendszeresen és díjmentesen elérhető tíz közepes méretű elemzése a BÉT honlapján, továbbá az elemzésekről készült hírlevelekre is fel lehet iratkozni – derült ki a BÉT közleményéből. A likviditás elősegítése érdekében angol nyelven is elkészülnek az elemzések, és a BÉT az árjegyzéssel is megbízza az erre fizetség ellenében vállalkozó tőzsdetagokat.
Máté-Tóth István, a BÉT kereskedésért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettes szerint
a BÉT az új szolgáltatáson keresztül gyakorlatilag a másodpiac fejlesztésébe invesztál azzal, hogy semleges szereplőként az elemzés mellett árjegyzést is vásárol a programban résztvevő tőzsdetagtól.
A feladatokat úgy osztották ki, hogy a BÉT tőzsdetagjai egy zártkörű, meghívásos tenderen vettek részt, ahol 5-5 részvény elemzésére és árjegyzésére pályázhattak. Végül a következő négy befektetési szolgáltató kezdi meg a tíz papír elemzését és árjegyzését.
A fentiek közül már publikus a Concorde angol és magyar nyelvű Duna House elemzése.