Erősen zárta napját a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 411,15 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 38 822,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX-index 1,07 százalékos emelkedésével a BÉT felülteljesítette az európai részvénypiacokat, az erősödésben az OTP töltötte be a vezető szerepet. Hozzátette: a befektetők hétfői lépéseit a kivárás jellemezte, ugyanis kedden érkezik az inflációs adat az Amerikai Egyesült Államokból, az adatból pedig arra következtetnek majd, hogy mi várható a jövőben a Fed monetáris politikájában.
Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán szintén kiemelte, hogy jól teljesített a magyar részvénypiac.
A vezető részvényekről megjegyezte, hogy bár mindegyik blue chip pluszban zárt, azonban a Mol és az OTP voltak a nap nyertesei, míg a Richter és a Magyar Telekom csupán 0,09, illetve 0,23 százalékos emelkedést tudott felmutatni.


