BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordévet zárhatott a Konzum-Opus csoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az előzetes, IFRS szerinti konszolidált pénzügyi adatok alapján rekordévet tudhat maga mögött 2017-ben a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. és az Opus Global Nyrt. – derült ki a két társaság Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett beszámolójából.

A Konzum csoport a 2017-es pénzügyi évet 16,823 milliárd forintos nettó árbevétellel zárja, a vállalat mérlegfőösszege 68 milliárd 20 millió forint lett. A cégcsoport saját tőkéje az előző év hasonló időszakához képest 68-szorosra, azaz 596 millió forintról 40,847 milliárd forintra növekedett. A Konzum csoport nettó adózott eredménye 10,346 milliárd forint lett, ezt az eredményt tovább növeli a Konzum Management Kft.-ben lévő Opus Global Nyrt.-törzsrészvények de­cember 31-i árfolyamának megfelelő átértékeléséből származó hatás. Ennek köszönhetően a Konzum csoport 2017-ben 19,649 milliárd forintos átfogó eredményt ért el.

A Konzum csoport fennállásának eddigi legfontosabb időszakát tudhatja maga mögött, a társaság a tevékenységének és a portfóliójának újrapozicionálását, illetve átstrukturálását követően egy év alatt Magyarország egyik meghatározó befektetési holdingvállalatává fejlődött. A cégcsoport által kezelt vagyon értéke 2017-ben meghaladta a 150 milliárd forintot, a csoport portfóliójában a pénz- és tőkepiacon, az idegenforgalomban, az ingatlanhasznosítás, valamint a vagyonkezelés területein működő társaságok találhatók, dinamikus növekedésének köszönhetően megerősítette tőkeszerkezetét, az elmúlt év akvizícióinak köszönhetően jelentősen javult a vállalat jövedelemtermelő képessége.

A 2017 decemberében bejelentett, a mérlegfordulót követően – részben már megvalósított – tőkeemelés tovább növeli a Konzum Nyrt. konszolidált saját tőkéjét és eredményét. A tőkeemelés hatásai azonban a 2018. első féléves beszámolóban jelentkeznek majd.

Hasonlóan látványos előzetes ered­ményekről számolt be az Opus is.

Az előzetes jelentés szerint 2017-et a vállalatcsoport konszolidált szinten 48 milliárd 154 millió forint mérlegfőösszeggel zárta. Az Opus csoport egy év alatt csaknem megháromszorozta árbevételét, amely így 46 milliárd 445 millió forintra növekedett. Míg a társaság 2016-ban csaknem 1 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el, 2017-ben adózott eredménye már 5,978 milliárd forint volt. Az Opus konszolidált szintű saját tőkéje az előző év hasonló időszakához képest a duplájára növekedett, és kevéssel meghaladta a 15 milliárd forintot. Az Opus Global EBITDA-ja kiemelkedő, 7 milliárd 903 millió forint volt, ami jól mutatja a csoport eredményes gazdálkodását.

Az Opus Global Nyrt. a 2018-as évnek stabil mérleggel, valamint kiváló organikus és akvizíciós kilátásokkal vágott neki. Az idén februárban bejelentett és jelenleg is zajló tőkeemelések hatására az Opus további jelentős fundamentumokkal gyarapszik a magyar gazdaság húzóágazataihoz tartozó társasági részesedések apportjával. Ennek eredményeként a társaság saját tőkéje várhatóan további 110-120 milliárd forinttal növekszik.

(Leányvállalatán keresztül

az Opus Global Nyrt.

a Világgazdaság tulajdonosa.)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.