BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kihűlt már az Enefi kazánja

Már tíz fő alatti létszámmal üzemel az Enefi, amely továbbra is csak a saját részvények vásárlásával és az alaptőke morzsolásával van elfoglalva. A romániai bíróságokon sem terem babér a társaságnak.

Április 27-én tartja megismételt évi rendes közgyűlését az Enefi, nagy csodát azért ettől sem lehet várni. Az Enefi (ex-RFV, majd ex-E-Star) ugyanis, amely korábban települési és intézményi távfűtési rendszereket működtetett több országban, és a romániai projektjei közül utolsóként a gyergyószentmiklósi távfűtést adta át a helyi önkormányzatnak, ma már csak vegetál. Erre utal az is, hogy a társaságnál dolgozók száma az üzemeltetési feladatok megszűntével minimálisra redukálódott, tíz fő alá csökkent.

Ez a létszám legfeljebb a napi működés fenntartásához elegendő.

A korábbi csődeljárás sikeres lezárásával a társaság magyarországi piaci helyzete stabilizálódott. Itthon a működés a bejövő szállítói számlák kifizetésére redukálódik, erre pedig a bevételek fedezetet adnak, banki finanszírozásra nincs is szüksége az Enefinek.

Az Enefi új projektek indításában már nem gondolkodik
Fotó: Shutterstock

A cég középtávú terveiben is csak a magyarországi projektek futamidő vége előtti értékesítése, az üzemeltetési költségek csökkentése és a Romániában folyó perek lezárása szerepel. Ezen túlmenően a saját részvények vásárlása és az alaptőke csökkentése tekinthető „sztorinak”. Tavaly az alaptőkét 100 millió forintra csökkentették. Most is terveznek sajátrészvény-vásárlásokat: 2,5 millió darab, 10 forintos névértékű törzs- és ugyanennyi dolgozói részvény megszerzéséről szavaznak, a felhatalmazás 18 hónapos időszakra szól. Ennek indoka, hogy a felhatalmazás május elején lejár. Érdekes az indoklás vége, mely szerint

az elmúlt időszakban több olyan negatív fejlemény történt a társaság romániai működésével kapcsolatban, melyeknek óvatosságra kell inteniük a társaság legfőbb szervét,

így az ellenérték részvényenkénti legmagasabb összegét 150 forintban jelölték meg.

Itt egyrészt arra utalhatnak, hogy tavaly decemberben jogalap tekintetében elutasították a társaság romániai érdekeltségének (E-Star CDR) Gyergyószentmiklós váro­sával szemben benyújtott keresetét, s ez egyben az összegszerűség megállapítására irányuló keresetet is reménytelenné tette. Romániai lapértesülések szerint 27 millió eurót követel az Enefi-leány Gyergyószentmiklóstól. Idén tavasszal a helyi bíróság első fokon elutasította azt az Enefi-keresetet, amelyben kérték a korábban jogerősen megállapított távhőtámogatásra számolt 1,302 millió lej összértékű késedelmi kamat megfizetését.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.