BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Behódol a szankciók miatt a Ruszal

Vezérigazgatóját és hét igazgatósági tagját is lecseréli az amerikai gazdasági szankciók nyomása alatt meghajló Ruszal, egyben figyelmeztetnek, hogy adósságainak törlesztésével is hamarosan problémák akadhatnak. A hongkongi tőzsdén jegyzett orosz alumíniumgyártó társaság márciusban kinevezett vezérigazgatója, Alekszandra Buriko meg sem melegedett a székében, már mennie kellett: helyét Jevgenyij Nyikityin vette át – írja a Reuters. Az igazgatósági tagok június 28-i hatállyal mondtak le. Helyükre egy teljesen megújult, a Putyin-barátsága miatt meglakolni kényszerülő Oleg Gyeripaszka oligarcha befolyásától mentesnek hirdetett csapat érkezik. A hírre 7 százalékkal erősödött a Ruszal kurzusa.

Mint ismert, az amerikai elnökválasztási kampányba illegális módszerekkel beavatkozó Kreml megbüntetésére Washington április 6-án rendelt el szigorú szankciókat orosz üzletemberekkel és az irányításuk alatt álló vállalatokkal, köztük a Ruszallal szemben. A cégtől megrendelt árukat október végéig még átvehetik az amerikai vállalatok, utána meg kell szakítaniuk üzleti kapcsolataikat a világ legnagyobb alumíniumgyártójával. Hacsak a Ruszal nem függetleníti magát Gyeripaszkától, aki az E+ konszern révén főrészvényes a szibériai vállalatban. Amerikai retorziók érhetnek olyan külföldi cégeket, amelyek a szankciók után is a Ruszal vevői maradnak. Közleményében az alumíniumgyártó figyelmeztet, hogy a bojkott miatt finanszírozási nehézségei támadtak, emiatt és megrendelései zuhanása miatt adósságai törlesztése is nehézségekbe ütközhet, anyagi lehetőségeit pedig már most nagymértékben korlátozzák. A napokban a Ruszal legalább friss bevételekhez jut, miután újraindította az amerikai vevők kérésére felfüggesztett alumíniumexportját. A megrendelők csak a washingtoni jóváhagyás után szóltak, hogy immár behajózhatják az elmaradt szállítmányokat.

Gyeripaszka teljes elszigetelése jó úton halad, még ha a világ a hirtelen hétéves csúcsra ugró, több mint 10 százalékkal emelkedő alumíniumárak révén maga is elszenvedője az amerikai ellencsapás infláció- és hiánygerjesztő hatásának. A Ruszal a globális ellátás 6 százalékáért felel a tavaly 63 milliárd dollár forgalmú alumíniumpiacon. A londoni fémtőzsdén a 2300 dolláros tonnánkénti alumíniumár visszahúzódását és egy 2146 dolláros egységár kialakulását vetítik előre az év végére a FocusEconomics kutatói. Tanulmányukban az árnyomás csökkenését egyfelől a környezetvédelmi feltételek enyhítése miatt újra növekedésnek induló kínai termelés kínálatbővítő hatásával és az indiai gyártás felfutásával magyarázzák. Bár a könnyűfém iránti kereslet nőni fog, korántsem akkora mértékben, mint a legnagyobb felhasználó, a beruházásvezérelt gazdasági fejlődés lassulását előrevetítő Kína korábban jelezte. A FocusEconomics szerint kiegyensúlyozott piaci viszonyok alakulnak ki, ennek megfelelően 2019 végén is csak 2175 dolláros árral lehet majd kalkulálni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.