Pénz- és tőkepiac

Óvatos karcsúsításra spekulál a piac

Nem változtatott kommunikációján a japán jegybank: megvárják a szigorítással az inflációs cél elérését. Egyes befektetők azonban arra spekulálnak, hogy már óvatosan karcsúsítja is mérlegét a szervezet.

Időben jelzi majd a jegybank, ha elérkezik a szigorítás ideje – közölte tegnap Kuroda Haruhiko, a japán jegybank elnöke. A parlament előtti féléves beszámolójában hozzátette: a 2 százalékos elérése előtt korai még erről beszélni, azt azonban hangsúlyozta: számos eszközük van arra, hogy visszaszívják a piacokon lévő pénzt, és a többi jegybanktól is tanulhatnak, hogyan lehet zökkenőmentesen leépíteni a stimulust. „Tisztában vagyok a program negatív hatásaival, de türelmesnek kell lenni” – emelte ki.

Elemzők szerint lassan elfogynak a jegybank által megvásárolható kötvények
Forrás: AFP

A 2 százalékos cél valóban elég messze van: a maginfláció áprilisban zsinórban második hónapja csökkent, 0,7 százalékra esett a februári 1 százalékról, ennél magasabban utoljára 2015-ben állt a mutató. A Reuters úgy tudja: a jegybank szakemberei már rég a mérlegleépítés módjain gondolkodnak, mivel a program egyre többe kerül a gazdaságnak. Ráadásul több elemző szerint lassan elfogynak a kötvények, amelyeket a szervezet megvásárolhat.

Több befektető azonban arra spekulál, hogy a jegybank már le is vette a lábát a gázpedálról.

A szervezet ugyanis a részvénypiacoknak is támaszt nyújt: a gyakorlat szerint, ha a tokiói börze indexe, a Topix 0,2 százaléknál többet esne a nap közepéig, a jegybank tőzsdén kereskedett alapokat (ETF) kezd vásárolni. Az elmúlt másfél hónapban azonban volt négy olyan nap is, amikor ezt nem tette meg.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Japán stimulus kötévnyvásárlás
Kapcsolódó cikkek