BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint ezer pontot esett a héten a BUX

Csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 758,06 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záróértékénél 1012,87 ponttal, 2,75 százalékkal alacsonyabban.

A részvénypiac forgalma a négynapos kereskedési héten 51,60 milliárd forint volt, az előző héten elért 61,89 milliárd forint után, a vezető részvények ára csökkent.

Az Equilor Befektetési Zrt. tőzsdei elemzése szerint ezen a héten is eladói nyomás alatt voltak a feltörekvő piaci devizák, emiatt a török jegybank szerdán 300 bázispontos kamatemelésről határozott, amellyel – egyelőre – sikerült megállítani a török líra intenzív gyengülését.

Kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatszintek és a monetáris keretrendszer. A jegybank kommentálta az elmúlt hetek piaci eseményeit, de kiemelte, hogy továbbra is az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából értékelik a folyamatokat. Az inflációs cél fenntartható elérését továbbra is 2019. közepére várják. Mivel a közlemény nem tartalmazott a forintra vonatkozó iránymutatást, a megjelenését követően gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz, és a hét további részében is a 318-as szint felett stabilizálódott az euró forintárfolyama, az Equilor így egyelőre nem számít a forint visszaerősödésére.

A magyar részvénypiac is lefelé tartott kedden és szerdán, majd csütörtökön indult egy pozitív korrekció, de továbbra is erőtlen a piac, egyelőre nem számítanak tartós fordulatra az Equilor elemzői.

Az OTP célárfolyamát a Goldman Sachs 11 000 forintról 11 200 forintra emelte, az ajánlás továbbra is semleges. Az OTP-ről pénteken lekerült az osztalékszelvény, a befektetőknek júniusban 221 forint osztalékot fizet a vállalat részvényenként.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az elemzés felidézte: jövőre tőzsdére mehet az MKB Bank, erről Balog Ádám vezérigazgató beszélt a Bloomberg hírügynökségnek a hét közepén. A tervek szerint már az év elején megtörténne az MKB részvények 20-30 százalékának tőzsdére vitele, a tranzakciót követően a bank az 5-6. legnagyobb kapitalizációjú vállalat lenne a BÉT-en, és felpezsdítené a budapesti részvénypiacot, hiszen hosszú ideje nem volt hasonló volumenű bevezetés – írta elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.

  • A Richter 4,83 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet, pénteken 5325 forinton zárt, heti összforgalma megközelítette a 9,76 milliárd forintot.
  • Az OTP részvényei 4,31 százalékkal gyengültek a héten, a bankpapír 10 000 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 26,68 milliárd forintot.
  • A Mol árfolyama egy hét alatt 2,89 százalékkal csökkent, a papír 2624 forinton zárt pénteken, heti forgalma megközelítette a 10,88 milliárd forintot.
  • A Magyar Telekom árfolyama a héten 0,48 százalékkal mérséklődött, a hét utolsó kereskedési napján 417 forinton zárt, heti forgalma több mint 937 millió forint volt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4101,25 ponton zárt pénteken, 76,94 ponttal, 1,84 százalékkal csökkent az előző héthez képest.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.