Pénz- és tőkepiac

Egy lépéssel közelebb került a tőzsdéhez a Megakrán

A Megakrán Zrt. az első olyan kisvállalat, amely kategóriájában 40 millió forint támogatást nyert a tőzsdei felkészüléshez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium elődje, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által tavaly kötött támogatási szerződésnek köszönhetően – közölte a BÉT kedden.

A közlemény szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) megvalósuló, a kis- és középvállalkozások (kkv) tőzsdei bevezetését finanszírozó pályázattal a speciális daruzási, illetve egyéb emeléstechnikai és gépsor-telepítési feladatokat is végző kisvállalat tőkeerős, versenyképes középvállalattá válik.

Közölték, a tőzsdei bevezetési programban olyan vállalkozásokat támogatnak, amelyek később vonzó befektetési lehetőséget nyújthatnak az intézményi vagy egyéni tőkebefektetők számára.

A BÉT, a nyilvánosan közzétett felhívás feltételeinek megfelelő szervezeteket, vissza nem térítendő – 50 százalékos arányú – támogatásban részesíti, a rendelkezésre álló forrás erejéig, valamint biztosítja a kiválasztott kkv-k tőzsdei felkészülését támogató mentor-programban való részvételét.

Megakrán Zrt. BÉT GINOP tőzsdei bevezetés kkv
Kapcsolódó cikkek