BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megveszi a 4iG-t az Opus–Konzum csoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Opus Global, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap együttesen legalább 50,28 százalékos többségi befolyást szerez a tőzsdén jegyzett 4iG fölött – jelentette be a társaság közleményében. Az Opus tőzsdén kívüli jogügyleteken keresztül az informatikai cég 13,79 százalékát szerezte meg, 14,16 százalékos befolyást szerezve, a Konzum két tőkealapja pedig opciós vételi szerződést kötött a társaság részvényeinek 35,17 százalékára, amihez 36,1 százalékos befolyás társul. Az Opus ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a 4iG menedzsmentjével egyeztetve tőkeemelést hajt végre úgy, hogy a Takarékinfo Zrt. 24,67 százalékos részvénycsomagját apportálja a cégbe. Az Opus tavaly nyáron 426,5 millió forintot fizetett az AB Banksoft Plus Kft.-nek a részvénycsomagért.

Ezzel a holding célja a két társaság közötti szinergiák erősítése. Miután az Opus és a Konzum az ügylet során átlépik a 33 százalékos tulajdonosi küszöbértéket a 4iG-ben, kötelesek vételi ajánlatot tenni a többi részvényesnek. Ez a közlemény szerint az elmúlt 180 kereskedési nap átlagárán, azaz 2908 forinton történik majd meg. Ezen az árszinten aligha akad olyan befektető, aki megválik a papírjaitól, hiszen a 4iG-részvények az utolsó kereskedési napon, azaz kedden 3860 forinton hagyták el a parkettet.

A 4iG felvásárlásával tulajdonképpen egy olyan holdingot vásárolt az Opus–Konzum csoport, amely leányvállalatain keresztül lefedi az IT-piac szinte valamennyi szegmensét. A társaság tagja az Axis Rendszerház Kft., amely az adattárház-megoldások, az üzleti intelligencia, a nagyvállalati rendszerek és a platformfüggetlen alkalmazások szállítója. A Humansoft Kft. a hardver- és szoftverértékesítésben, rendszer-integrációban és nagyvállalati IT-üzemeltetésben, a Banksoft pedig a banki informatikai rendszerek fejlesztésében érdekelt. A 3D-s piacon a Mensor 3D Kft.-n keresztül van jelen a társaság. Ezek a vállalatok száz százalékban a 4iG tulajdonai. A 4iG az első negyedévben csoportszinten 3,1 milliárd forintos bevételt jelentett, 16 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az EBITDA-soron 26,5 millió forint szerepelt, ami 44,7 százalékos visszaesés. A dolgozói létszám a tavaly márciusi 392-ről 369-re csökkent. A társaság jelentése szerint 3,5 milliárd forint összértékű közbeszerzési projekteken dolgoznak, tavaly például 674 millió forint uniós forrást tudott lehívni a 4iG, és idén is hasonló nagyságrend a terv. Vélhetően nagyrészt ennek tudható be, hogy a társaság részvényeinek árfolyama az elmúlt időszakban töretlenül emelkedett, év eleje óta több mint 88 százalékkal drágultak a papírok, ennek nagy részét az elmúlt három hónapban érte el a cég.

Az Opus Global leányvállalatán keresztül a Világgazdaság tulajdonosa.

Kiszálló tulajdonosok

Több tulajdonos is kiszállt tegnap a 4iG-ből. Móricz Gábor 221 825 darab részvényt adott el tőzsdén kívüli ügylet keretében, ennek révén a társaságban fennálló szavazati jogának mértéke 12,27 százalékról 0 százalékosra csökkent. A GridLogic tőzsdén kívüli ügylet keretében szintén eladta a tulajdonában lévő valamennyi 4iG-részvényt, így közvetlen szavazati joga 9,99 százalékról 0-ra változott. Fehér István tőzsdén kívüli ügylet keretében 178 467 részvényre kötött eladási szerződést, így szavazati joga 15,75 százalékról 6,00 százalékra csökkent. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.