Június első napjaiban országszerte csaptak le viharok, sok helyen komoly károkat okozva. A Generali Biztosítóhoz ebben az időszakban közel 6000 esetről érkezett bejelentés, megközelítőleg 1 milliárd forint értékben.
VG
2018.06.15, 14:13
Megosztom a cikket
A korábbi évek tapasztalatai alapján a kora nyári, illetve nyári hónapokban 100 ezer körüli káreseményt jelentenek. Az elmúlt napok viharai kapcsán a Generali Biztosítóhoz közel 6000 kárbejelentés érkezett a viharok kapcsán június 1-14. között.
A károk összértéke elérheti az 1 milliárd forintot a biztosító becslése szerint.
Fotó: MTI
A legtöbb kár úgynevezett lakossági vagyonkár – közel 5000 eset –, de a vállalati és a mezőgazdasági szektort is érintették a viharok. Június első felében a viharkár volt a legjellemzőbb, de a jég és a villámlás is számos káresetet okozott a Generali ügyfeleinek.
A leginkább érintett település Pécs, ahonnan közel 200 alkalommal jelentettek kárt. De Makót és Szegedet is sújtotta a vihar, hasonló mennyiségű kárbejelentéssel. A megyék közül Pestet, Bács-Kiskunt és Csongrád megyét sújtották leginkább a viharok.
Már a vihar sem olyan, mint régen
A júniusi viharkár-bejelentések száma megközelítette a háromezret a Groupamánál, ezek kárösszege meghaladja a 300 millió forintot.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.