Hiába nőtt a Facebook forgalma és nyeresége, az elemzői várakozásoktól elmaradó második negyedéves teljesítményéért súlyos árat fizettetett vele a piac. A részvényárfolyam a szerdai piaczárást követően közzétett gyorsjelentés után 24 százalékos szakadékba zuhant, onnan kezdett visszakapaszkodni, de a tegnapi nyitásra csak 4 százalékot dolgozott le veszteségéből. Maga Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató vagyona ötödét, 16,8 milliárd dollárt bukott – egy időre legalábbis. Ha a szikár számokat nézzük, és az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítunk, nem találunk magyarázatot ekkora esésre. A bevétel 42 százalékkal, 13,23 milliárd dollárra, az adózott eredmény 31 százalékkal, 5,11 milliárd dollárra gyarapodott, míg az egy részvényre eső eredmény 42 centtel 1,74 dollárra hízott. Utóbbi 2 centtel jobb a Thomson Reuters előzetes várakozásainál, ám bevételi oldalon 130 millió dollárral jobbat, 13,36 milliárdot vártak, s ez, valamint a felhasználói tábor gyarapodásának és aktivitásának erős túlbecslése csapta ki végül a biztosítékot, amire csak rátett a kilátásokról adott korántsem fényes útmutatás. Megjegyzendő, ugyanezek az elemzők az előző negyedévben a valósnál félmilliárd dollárral alacsonyabb forgalmat jósoltak a Facebooknak.
Kiderült az is, hogy az első negyedévben a közel százmillió Facebook-felhasználó adatainak illegális felhasználásába belebukó Cambridge Analytica okozta botrány, ha fáziskéséssel is, de visszaütött, noha hatását a sűrű bocsánatkérések, Zuckerberg Canossa-járása eredményeként az elemzők hajlamosak voltak elbagatellizálni. Sokak szerint azonban ez is tetten érhető a Facebook felhasználói táborának vártnál lassabb bővülésében, és a cég megítélésén például az sem javított, hogy a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatása lincselések megszervezésének első számú fóruma lett Indiában.
A józanabbak már jó ideje kongatják a vészharangot, irreálisnak tartva a cég kitűzött terveit. A negyedévben a legfontosabb, a közösségi oldalt napi szinten felkereső felhasználói tábor 1,45-ról 1,47 milliárd főre nőtt, míg az elemzők 1,49 milliárdos célszámot fogalmaztak meg. Hasonló okból a Netflix piacvezető internetes streamszolgáltatót is megbüntették a befektetők, amikor a hó közepén az előfizetői kör negyedéves bővítéséről szóló piaci elvárásokat nem tudta teljesíteni. Árfolyama 13 százalékot zuhant azóta. A másik szorosan követett mutató, a legalább havi rendszerességgel a Facebookra kattintó felhasználók száma a negyedév során globálisan 38 millióval 2,23 milliárdra nőtt, miközben az elemzők 2,25 milliárdos közösséget vizionáltak június végére. A plusz ezúttal is Ázsia és a fejlődő világ országaiból érkezett. A hirdetési szempontból legfontosabb észak-amerikai piacon már nincs hová fejlődni, egy éve szinte változatlan a Facebookot aktívan használók 185 milliós száma. Európa is megtelt, itt a szigorú uniós adatvédelmi szabályok, a GDPR bevezetése mellett a Cambridge Analytica-botrány hárommillióval 279 millióra csökkentette a napi felhasználók számát, de a kamuprofilok százezerszámra történt törlése is rontotta a statisztikát.
A gyorsjelentés publikálását követő elemzői konferencián David Wehner nem köntörfalazott, szerinte a következő két negyedévben ideje lesz hozzászoknunk ahhoz, hogy a Facebook bevételnövekedése veszít a dinamikájából – írja a Bloomberg. A szakemberek hiába fogták könyörgőre, a pénzügyi igazgató nem közölt erről becsléseket. „Tudomásul kell venni, a hirdetési piacnak is vannak korlátai, s az év per év alapon 30 százalék feletti forgalombővülés nem tartható a végtelenségig” – húzta alá Wehner.
Jöttünk, láttunk, hazamentünk
Kedden még az volt a hír, hogy a Facebook beteheti a lábát a „tiltott zónába”, s irodát nyithat Kínában. Emellett egy harmincmillió dollárért felhúzandó innovációs központ szolgálta volna a felek közti együttműködés gyümölcsözőbbé tételét. Másnap jött az üzenet, amely szerint az engedélyezési folyamat megbicsaklott, az okokról hatósági hírzárlatot rendeltek el. A lényeg: a Facebook és amerikai versenytársai ezután sem zavarhatják a helyi piac vezető szereplőinek, a Tencentnek és a Baidunak a köreit. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.