Benézett 320 forint alá az euró
Zömében emelkedtek az ázsiai indexek
A sanghaji és a tokiói börze kivételével nyereséget könyveltek el hétfő reggel főbb ázsiai értéktőzsdék. A japán Nikkei lényegében stagnált, a sanghaji tőzsdeindex pedig 0,88 százalékot esett.
Erősödtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,67 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,70 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,46 százalékkal emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 724,54 pontos, 2,01 százalékos emelkedéssel, 36 760 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Olaj, deviza, bitcoin
Drágult a kőolaj hétfő reggelre, a WTI hordójáért 68,79 dollárt, 0,44 százalékkal többet kell fizetni, a Brent olajtípus pedig 73,42 dolláron, 0,29 százalékkal magasabb áron forgott nem sokkal hét óra után.
kértek a nemzetközi devizapiacon reggel negyed nyolckor.

A bitcoin kriptovaluta értéke 7098 dollár körül járt ugyanekkor, ami 0,87 százalékos erősödést jelent a MarketWatch szerint.
Kánikula és némi zivatar jön
Hétfő estig a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk az OMSZ előrejelzése szerint. Elszórtan, egyre inkább az ország keleti és déli felén fordulhat elő zápor, zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható. Késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.
Ha lemaradt volna...


