Pénz- és tőkepiac

Elon Musk otthagyná a tőzsdét

Twitter-üzenet ritkán okoz 11 százalékos árfolyamrobbanást, kivéve, ha az Elon Muské. A Tesla alapítója szerint cége jobb teljesítményre képes, ha megszabadul a tőzsdei kötöttségektől.

A Tesla jövője a tőzsdén kívül van, s ha az árfolyam eléri a 420 dollárt, akkor ismét magántársasággá alakítja vállalkozását Ehhez a keddi záráshoz képest még 40 dollárt kell erősödnie az árfolyamnak. Cégértékben kifejezve 72 milliárd dolláron lenne a kiszállási pont, most a 64 milliárdot súrolja a mutató. Sokan kifogásolták, hogy az alapító-vezérigazgató árfolyammozgató vállalati információkat Twitteren oszt meg a külvilággal. Ehhez joga van, s erre a közösségi média csatornáit is felhasználhatja a tőzsdehatóságnál (SEC) bejelentett módon. A lényeg, hogy az üzenet után magyarázatot, formális bejelentést is tegyen. Erre az időre fel is függesztették az elektromosautó-gyártó kereskedését kedden.

Musk a hivatalos bejelentést az alkalmazottaknak írt levéllel tudta le. Ebben elsőként azzal érvelt, hogy a tőzsdei jelenléttel kapcsolatos folyamatos és szigorú megfelelési kényszer miatt nem tudnak nyugodtan a saját munkájukra koncentrálni, s ez ront a cég hatékonyságán. Másrészt a hosszú távú tervezés helyett arra kell fókuszálniuk, hogy az adott negyedévben hozzák az elemzői elvárásokat, ami hatalmas stressz a menedzsment számára. Harmadrészt a történetében a legtöbben a Tesla árfolyamesésére spekulálnak, s ilyen ellenséges környezetben nehéz dolgozni. Musk reméli, hogy az alkalmazottak a kivezetés után is megőrzik részvényeiket, támogatja őket ebben.

A kivonulási szándék valóságalapját erősíti, hogy a 20 százalékával legnagyobb részvényes Musk köré szerveződő befektetői csoport partnerként készséggel részt venne a folyamatban. A Tesla-vezér nevekkel és részletekkel nem szolgált, a Wall Streeten viszont kíváncsian várják, hogy a Forbes szerint 22 milliárd dolláros magánvagyonnal rendelkező üzletember honnan szed össze annyi pénzt, hogy kivásárolhassa egy olyan cég tulajdonosait, amely története során sosem volt nyereséges. Emellett az adósságállományt is kezelni kell, a hosszú távú kötelezettségek június végén 10,9 milliárd dollárt tettek ki, nem szólva arról, hogy a cég kötvényeit a hitelminősítők eleve a bóvlikategóriába sorolták. Igaz, Musk prognózisa szerint a Model 3 gyártásának felpörgetésével a második fél évben már nyereséget is termel majd a Tesla, de a cég életében annyi volt a beváltatlan ígéret, hogy a befektetők már semmin sem lepődnek meg igazán. A vállalat azonban egyelőre eszi a készpénzt, ahelyett, hogy termelné.

A kivonulás mégsem kivitelezhetetlen, erre a Reuters a Dell Technologiest hozza fel példaként. Ott is az alapító, Michael Dell sokallt be, megelégelve a folytonos kritikákat és aktivista befektetők ármánykodásait, 2013-ban nagy harcok árán, de kivezette cégét a tőzsdéről. Azóta a cég ismét prosperál. Dell 24,9 milliárd dollárt szedett össze, ebből a bankok több mint 10 milliárdot adtak, a Silver Lake befektetési társaság 1,4 milliárddal, a Microsoft pedig 2 milliárddal vette ki a részét a finanszírozásból.

Befektetési bankárok szerint a szuverén alapok reális opciót jelenthetnek Musk terve számára. A szaúdi állami befektetéseket kezelő Public Investment Fund (PIF) lassan

5 százalékban tulajdonos a Teslában, hasonlóan a kínai Tencent internetes szolgáltatóhoz. A többnyire arab és távol-keleti országok által feltöltött, 93 milliárd dolláros, a technológiai fejlesztések és cégek irányába elkötelezett Vision Fund is beszállhatna, jóllehet az alap a rivális Cruise-ba, a General Motors önvezető autókon dolgozó leánycégébe már bevásárolta magát. A Teslánál egy többmilliárdos külföldi stratégiai tulajdonszerzést Washington sem biztos, hogy támogatna, főként, ha a tőke Kínából érkezne.

A tőzsdére egyébként sem bejutni, sem onnan kijönni nem egyszerű. A Qualcomm amerikai csipgyártó elnöke, Paul Jacobs már­ci­usban mondott le posztjáról, hogy a 93 milliárd dollárt érő cég kive­zetésére ajánlatot dolgozzon ki. Máig adós ezzel. A Nordstrom kiskereskedelmi áruházlánc idei kivonulási kísérlete pedig kudarcba fulladt, mert a kezdeményezőket, az alapítók leszármazottjait a bankok csak korlátozottan tartották hitelképesnek.

Elon Musk Tesla
Ezek is érdekelhetik