Még jobb számok jöhetnek az OTP-től
Várhatóan éjfél után teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését az OTP Bank. Az elemzői konszenzus 81,265 milliárd forintos nettó eredményt vár a hitelintézettől, ami minimális mértékben haladja meg a tavalyit. Korrekciós tétel nem sok lesz, mivel a legnagyobbat, a 14,7 milliárd forintot is meghaladó bankadót már az első negyedévben a teljes évre elszámolta a bank. A korrigált adózott eredmény a várakozások szerint a számviteli nettó profitnál kicsivel magasabb, 81,6 milliárd forint lehet, ez 4 százalékkal több a 2017-esnél.
Az Erste Befektetési Zrt. optimistább a konszenzusnál, kalkulációjuk szerint az OTP 83 milliárd forintos korrigált adózott eredménnyel rukkol majd elő, ami még az előző negyedévi 79 milliárd forintot is meghaladja. Adózás előtt a piac 93 milliárd forint nyereséget vár a banktól, az Erste-előrejelzés kicsit magasabb, 94,1 milliárdos eredményről szól.

A fontosabb bevételi sorok mindegyike pozitív irányba változhatott.
A nettó kamatbevétel tovább emelkedhetett, ugyanis a hitelezés bővülése ellensúlyozhatta a kamatmarzsok szűkülését
– írja előrejelzésében az Erste Befektetési Zrt. A piac egésze is arra számít, hogy az OTP kamatbevétele mintegy 6 százalékkal 145,3 milliárd forintra nő. A nettó díj- és jutalékbevétel soron az Erste erőteljes felpattanásra számít, hisz az első negyedévben Magyarországon egy egyszeri tétel negatívan hatott erre az eredménysorra. Az Erste 57 milliárd, a piac nem egészen 56 milliárd forint díj- és jutalékbevételt jósol a második negyedévre, ami negyedéves alapon csaknem 15 százalékos, éves összevetésben pedig 6 százalékos növekedés.
A Moltól kapott osztalékot is a második negyedévben könyveli el az OTP, ez a tétel szintén növeli a nem kamat jellegű jövedelmet. Az elemzői várakozások szerint a negyedévben elkönyvelt árfolyameredmény és osztalékbevétel megközelíthette a 3 milliárd forintot. A céltartalékolás továbbra is alacsony maradhatott a kedvező makrokörnyezet és a céltartalék-visszaírás miatt, de még így is emelkedhetett az első negyedévhez képest, amikor nagyon alacsony összeget, alig 1,3 milliárd forintot tett félre a hitelezési veszteségekre az OTP. A konszenzus szerint a második negyedévben 7,3 milliárd forintra nőhetett ez az összeg, az Erste ennél kisebb, 6 milliárd forintos céltartalékkal kalkulált. A működési költségek a gyenge forint és a bérköltségek növekedése miatt szintén emelkedhettek, a konszenzus szerint mintegy 11 százalékkal.
Az Erste szerint a fő kérdés, hogy a rendkívül alacsony céltartalékképzés milyen ütemben fog normalizálódni a bankcsoportnál, illetve, hogy erre, valamint a kamatmarzsok alakulására milyen előrejelzést ad a menedzsment. Szintén kíváncsi lehet a piac arra, milyen akvizíciókat tervez az OTP. Kettőt ezek közül a múlt héten jelentettek be: az OTP megvásárolja a francia Société Générale bolgár és albán leányát. A két tranzakcióra persze még a hatóságoknak is rá kell bólintaniuk.


