Nem meglepő módon a tőzsdei elméletek egy része a számmisztikát idézi. Némelyik mára annyira beleette magát a köztudatba, hogy a kisbefektetőknek már szemük sem rebben, ha a brókercégük reggeli elemzésében olyanokat olvasnak, hogy a 61,8 százalékos Fibonacci-szintnél kemény ellenállás várható. Ami azért érdekes, mert a 13. században élt itáliai matematikus, Leonardo Fibonacci álmában sem gondolta volna, hogy ő lesz talán minden idők leggyakrabban emlegetett tőzsdei szakértője.
A róla elnevezett híres számsorozattal – 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13…, ahol a sorban előző két szám összege adja a következőt – ugyanis a nyulak szaporodását próbálta modellezni. S maga is elcsodálkozott, hogy elmélete működik. A számsor még arról is nevezetes, hogy a szomszédos tagok hányadosa 1,618-hez konvergál. Ez az ókor óta az aranymetszés arányszáma: már a gízai nagy piramis arányaiban is felfedezhetjük. Sőt, ha nincs jobb dolgunk, akkor a pesti Nagykörútra is illeszthetünk egy Fibonacci-spirált.
Nos, az aranymetszés arányszámának reciproka 0,618. És itt jön a képbe Ralph Nelson Elliott, aki szorgalmasan végigmatekozta a nagy világgazdasági válságot, majd a kilábalást is, és arra jutott, hogy az árfolyamok növekedési szakaszában öt hullámot, a leszálló ágban pedig három hullámot lehet elkülöníteni. Magyarán, minden negyedik nekirugaszkodás után bízhatunk még egy ötödikben, míg az eső piacon azzal erősíthetjük a lelkünket, hogy csak három zuhanást kell túlélni.
Nos, aki már próbált kiülni negyedik meg ötödik zuhanást, ezt aligha veszi komolyan. De érdekes módon Elliottnak az a megfigyelése, hogy a tőzsdei hullámmozgások csúcsainak és völgyeinek arányai gyakran az aranymetszés számait adják, életképesnek bizonyult.
Gyakorlatilag minden tőzsdei instrumentum technikai elemzésében használhatjuk a Fibonacci-szinteket, de legjellemzőbb a részvénypiacon és a devizakereszteknél – mondta el a Világgazdaság kérdésére Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátette: viszonylag jól működnek, ráadásul könnyen felismerhetők, vagyis nem túl bonyolult alakzatokról van szó. Manapság csupán azon folyik vita, hogy vajon azért működik ez az elmélet, mert valóban létezik a jelenség, vagy csak azért, mert elég sokan hisznek benne, s így önmegvalósító próféciaként funkcionál.
Mindenesetre az elemzés akár házilag is elvégezhető – folytatta a szakértő –, ha egy hosszabb trend alja és teteje közti részt kell beskálázni 0-tól 100-ig. Ezen belül aztán erős szintnek tekinthető a 38,2 és a 61,8, míg gyengébb szintek a 23,6 és a 76,4, de sokan figyelik a 50-es szintet is. A befektetők arra számítanak, hogy ha egy fordulat esetén valamelyik Fibonacci-szint megtartja a kurzust, akkor csak korrekció történt, ellenben ha elesik, akkor trendforduló tanúi lehetünk.
Az elemző szerint általában bejön ez a számítás. Így történt például az euró-forint árfolyamában, amikor az április vége és május vége között tartó emelkedő trendre illeszthettünk egy Fibonaccit, s azt láthattuk, hogy június elején pontosan a 38,2 százalékos szintről fordult az árfolyam, és indult egy újabb forintgyengülési hullám. Más szóval, a Fibonacci-hívők ekkor jól spekuláltak. (1. ábra)
Azért a „Fibo” sem mindig megbízható – tette hozzá a szakértő. Jól példázza, hogy ezután viszont az euró-forint grafikonon a következő trendre rátett Fibonacci 38,2 százalékos szintje nem állította meg a csökkenést. S bár a 61,8 százalékos szint megfogta a kurzust, vagyis emelkedésbe kellett volna fordulnia, a megálló végül csak időlegesnek bizonyult, s később visszatért az árfolyam a kiindulási szint közelébe. Más szóval, akik a Fibonacciban hittek, most melléfogtak. (2. ábra)
A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható
