BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kábelszakadás a Balti-tengeren: vádat emeltek egy Oroszországhoz köthető hajó tisztjei ellen

Finnországban kábelrongálás miatt vádat emeltek egy Oroszországhoz köthető tartályhajó tisztjei ellen. A vád szerint a hajó horgonyát mintegy kilencven kilométeren keresztül vontatták a Finn-öbölben, ami tetemes károkat okozott a kritikus infrastruktúrában.

A finn ügyészség vádat emelt az Oroszországhoz köthető Eagle S olajszállító hajó kapitánya és két tisztje ellen az Estlink 2 finn-észt villamos vezeték és négy másik távközlési kábel 2023. december 25-i megrongálása miatt – közölte hétfőn a finn főügyészhelyettes.

Kábelszakadás a Balti-tengeren: vádat emeltek egy Oroszországhoz köthető hajó tisztjei ellen
A Cook-szigeteken bejegyzett Eagle S olajszállító hajó a finn öbölben / Fotó: AFP

A bejelentés szerint a vád súlyos rongálás és súlyos hírközlési zavar okozása. A vádlottak – az Eagle S kapitánya, első- és másodtisztje – nevét nem hozták nyilvánosságra. Mindhárman tagadják a bűncselekmény elkövetését, és vitatják Finnország illetékességét az ügyben, arra hivatkozva, hogy a kábelek sérülése a finn felségvizeken kívül történt.

A finn ügyészség szerint a Cook-szigeteki zászló alatt közlekedő tartályhajó az oroszországi Uszty-Luga kikötőjéből indult, majd a Finn-öbölben horgonyát mintegy 90 kilométeren keresztül vontatva összesen öt tenger alatti kábelt vágott el. A megsérült vezetékek között volt az Estlink 2. is, amely a téli hónapokban Észtország áramigényének közel felét fedezheti.

A rongálás okozta kárt több mint 60 millió euróra (23,7 milliárd forintra) becsülik. Bár az energia- és távközlési szolgáltatásokat alternatív útvonalakon fenn tudták tartani, az ügyészség szerint a kábelvágás komoly veszélyt jelentett mindkét területen. Az Estlink 2. mintegy 145 kilométer hosszú, és legmélyebb pontján 90 méterrel fekszik a víz alatt.

A finn hatóságok és az Európai Bizottság az Eagle S-t Oroszország úgynevezett árnyékflottájához sorolják, amely idős, sokszor tisztázatlan tulajdonosi hátterű, nyugati biztosítás nélkül üzemelő tankerekből áll, amelyeket a nyugati szankciók megkerülésére vásároltak az Ukrajna elleni háború kitörése óta. A Kreml tagadta, hogy köze lenne a balti-tengeri infrastruktúra rongálásához.

Kína elüldözte a Fülöp-szigeteki hajókat a vitatott területről, de csak óriási blama árán

A Dél-kínai-tengeren történt incidensről videó is készült. Manila szerint a kínai parti őrség és a kínai haditengerészet hajói ütköztek össze egymással a hajsza során. A Fülöp-szigeteki hajókat hétfőn fogták el, miután többször sem reagáltak a kínai parti őrség figyelmeztetésére. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.