Értéknövelő alternatíva lehet a Plotinusnak a tőzsdén maradás
Bár a Plotinus gyorsjelentésében a számok önmagukban az eredmény drámai zuhanását mutatják, hiszen az egy részvényre jutó eredmény 20 forint a tavaly év végi 1410 forinttal szemben, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a társaság a tőkepiaci pozícióinak döntő részét még tavaly lezárta. A társaság kitűzött célja, hogy vagyonának nagy részét reálgazdasági eszközök képezzék. A jelentés reálgazdasági részében azt olvashatjuk, hogy három fő irányvonallal foglalkoztak idén. Az egyik az egészségügyi szegmens, vagyis a David Gerincklinika, a másik egy hostel elindítása, a harmadikba pedig spekulatív ingatlanbefektetések tartoznak.

Fotó: UJIRODAK.HU
Az egészségügyi tevékenységből származó árbevétel 123,5 millió forint volt, köszönhetően annak, hogy tavaly a David Gerincklinka vásárolt egy ingatlant a fővárosi II. kerület Versec sor 9. szám alatt. Az új telephely teljes bekerülési költsége 390 millió forint volt, ehhez a leányvállalatuk 230 millió forint hitelt vett fel a Gránit Banktól. A Gönczy Pál utca 2. szám alatti ingatlanát 2016 novembere óta 110 ágyas közösségi szálláshelyként hasznosítja a Plotinus. Az ingatlan bekerülési értéke 241 millió forint. Az ingatlan felújítása és a kialakítás költsége további 128 millió forint volt, ehhez 232,5 millió forint hitelt vettek fel a Gránit Banktól. A szakmai befektetőkkel közös üzemeltető társaság a befektetés 8 százalékának megfelelő inflációkövető bérleti díjat fizet. Az üzemeltetésből származó adózott eredmény 40 százaléka illeti meg a társaságot.
Az ingatlanbefektetések területén a cég méretéhez képest igen nagy kitettséget jelent a V188 irodaházban lévő 22,08 százalékos részesedésük. A V188 irodaház értékesítéséről adásvételi szerződés született, a teljes vételár beérkezett – ezt a felek üzleti titokként kívánják kezelni. A V188 Iroda Kft. osztalék és tagi hitelek visszafizetése formájában visszajuttatta a rendelkezésre álló készpénzt a tulajdonosoknak, így a Plotinusnak is. Említést érdemel még, hogy a társaság bank- és értékpapírszámláin diszkontkincstárjegyek, állampapírok és készpénz formájában megközelítőleg 1,38 milliárd forint volt. Teljesen új helyzetet teremt, hogy a féléves mérlegzárás után vételi ajánlat érkezett a Plotinus reálgazdasági eszközeire, amelyet az igazgatóság elfogadásra javasol, és a szeptember 17-re összehívott közgyűlés elé terjeszt.
A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható


